A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton bocsánatot kért riválisától, Kimi Raikkönentől, akit egy figyelmetlenség miatt kiütött a boxutcában a Kanadai Nagydíjon.
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton bocsánatot kért riválisától, Kimi Raikkönentől, akit egy figyelmetlenség miatt kiütött a boxutcában a Kanadai Nagydíjon.
Miközben a biztonsági autó a pályán tartózkodott, az élen állók kiálltak tankolni, ám mivel a boxutca kijáratánál lévő jelzőlámpa pirosan világított, Raikkönen lelassított.
A mögötte haladó Hamilton azonban nem kapcsolt elég gyorsan, és nyílegyenesen beleszállt finn kollégája Ferrarijába, aminek következtében mindketten kiestek.
A bajnokságot akkor még vezető Hamilton elmondta, akkor vette csak észre a piros jelzést, mikor már túl késő volt.
“Nem volt egy jó megállás. Láttam, hogy az előttem állók harcban vannak egymással a boxutcában, majd hirtelen megálltak. Észrevettem a piros jelzést, de mire kapcsoltam, már késő volt” – mondta Hamilton.
“Más a helyzet, mikor falnak csapódsz és dühös vagy. Elnézést kértem Kimitől, hogy elszúrtam a versenyét, de ilyen dolgok néha megtörténnek. Jobban szerettem volna, ha egyikünk sem esik ki, hiszen mindketten nagyon gyorsak voltunk, és az élen álltam. Talán majd legközelebb.”