A világbajnokság élén álló Lewis Hamilton komolyabb sérülés nélkül megúszta az Európa Nagydíj időmérő edzésének harmadik etapjában történt súlyos balesetét, adta hírül a McLaren Mercedes istálló.
A világbajnokság élén álló Lewis Hamilton komolyabb sérülés nélkül megúszta az Európa Nagydíj időmérő edzésének harmadik etapjában történt súlyos balesetét, adta hírül a McLaren Mercedes istálló.
Hamilton első gyorskörén volt, mikor a Schumacher S kanyarban defektet kapott jobb első kereke, és a McLaren nyílegyenesen a gumifalba csapódott. A brit versenyző a belső kamerás felvételek tanúsága alapján erőteljesen mozgatta lábát a becsapódást követően, és saját erejéből ki is szállt a pilótafülkéből, ám megpihent, és nem tudott lábra állni.
A mentőalakulatok azonnal megérkeztek a helyszínre, és kimentették Hamiltont az autóból, majd hosszas tanácskozás után hordágyra tették, infúziót adtak neki, és elszállították a mentőautóval.
“A csavarpisztoly meghibásodása miatt nem került megfelelően rögzítésre a jobb első kerék” – mondta a csapat vezetője, Ron Dennis. “Nem mechanikai meghibásodás volt. Nem vagyunk benne biztosak, mi romlott el, ugyanis ezzel a pisztollyal helyeztük fel a gumit Fernando autójára, és azzal nem volt probléma.”
“Valószínűleg a pisztoly hibásodhatott meg. Azonban boldog vagyok, hogy bejelenthetem, Hamilton nem szenvedett sérüléseket, egyetlen csontja sem törött el, mindössze elővigyázatosságból tartják most megfigyelés alatt a kórházban” – folytatta Dennis.
Azt azonban egyelőre még nem tudni, rajthoz állhat-e Hamilton a holnapi futamon, ám ha elindulhat, csak a tizedik pozícióból kezdheti meg az Európa Nagydíjat.