A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton védelmébe vette magát, mert úgy érzi, abszolút sportszerűen ment el a Ferrari világbajnoka, Kimi Raikkönen mellett, miután a célegyenesre ráfordítót levágta a Belga Nagydíj utolsó köreiben.
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton védelmébe vette magát, mert úgy érzi, abszolút sportszerűen ment el a Ferrari világbajnoka, Kimi Raikkönen mellett, miután a célegyenesre ráfordítót levágta a Belga Nagydíj utolsó köreiben.
Hamilton parádés győzelmet aratott a vasárnapi futamon, ami az utolsó három kört leszámítva, elég unalmas volt. Ám ami az utolsó körökben történt, az mindenért kárpótolta a nézőket, hiszen tűzijátékot láthattunk az esőben.
Három körrel a leintés előtt megérkezett a várt égi áldás Spába. Az addig meggyőző tempót diktáló Raikkönen elkezdett lassulni az élen, így Hamilton azonnal megérkezett mögé, hogy támadást indítson ellene.
A brit pilóta már a buszmegálló sikánban el akart menni riválisa mellett, ám úgy előzte meg Raikkönent, hogy levágta a kanyart. A McLaren versenyzője azonnal tudta, hogy vissza kell engednie maga elé finn kollégáját, amit meg is tett, ám a célegyenesben, amint Kimi mögé került, azonnal támadásba lendült, behúzott a belső ívre, és az első kanyarban kifékezte.
Az eset azonban megosztotta a szakemberek véleményét, így a sportfelügyelők ezekben a percekben is vizsgálják az ügyet. Hamilton viszont úgy gondolja, hogy ő nem tett semmi rosszat, sőt szerinte Raikkönen nem volt fair kettejük küzdelmében.
“Kitolt a pályáról” – mondta Hamilton. “Egy kicsivel előtte voltam, és a kanyar külső ívén, sportszerűbb is lehetett volna. Nem volt helyem, így a kerékvetőre kellett tennem az autóm, ahol akár meg is pördülhettem volna, és a menekülő utat kellett használnom. Tudtam, hogy vissza kell engednem magam elé, és meg is tettem.”
“Csúszkált a pályán, ahogy én is, és végül a célegyenesben a belső ívre kerültem. Az első kanyarban hátulról nekem hajtott, de aztán onnan már ment minden a maga útján.”
Hamilton idei ötödik futamgyőzelmével nyolc pontra növelte előnyét Massával szemben a bajnokságban, aki a mai versenyt a második helyen fejezte be. A McLaren brit pilótája abszolút elégedett volt a hétvége alakulásával.
“Fantasztikus hétvégén vagyunk túl, pályafutásom egyik legizgalmasabb versenye volt a mai. Élveztem a Kimivel vívott csatámat, remek volt” – mondta a brit pilóta.
“A csapat, mint mindig, most is kiváló munkát végzett, az autóra sem lehet panaszom. Nagy köszönet illeti őket, és az ide kilátogató rajongókat. Továbbra is keményen hajtunk, nem szállunk el magunktól, és mindent megteszünk azért, hogy a következő versenyen is jók legyünk.”
Hamilton azt sem titkolta, hogy imádkozott az esőért, mert tudta, csak úgy lesz esélye megverni Raikkönent, aki az elmúlt három belga futamot zsinórban megnyerte.
“Nagyon keményen hajtottam, és körönként egy-két tizedet tudtam hozni Kimin az utolsó etapban” – magyarázta. “Az esőért imádkoztam, tudtam, hogy miként kell kezelni, és végül megjött az égi áldás. Láttam, hogy Kimi visszavesz a tempóból, sokkal korábban fékez, mint korábban, és a nyolcas kanyarban már tudtam, hogy nagy csata következik.”
“Nem tudom, látták-e, hogy a tizenkettes kanyart szélesen vettem, aztán valószínűleg Rosberg megpördülhetett és éppen jött vissza a pályára, akinek kis híján nekihajtottam. A fűre mentem, Kimi pedig megpördült a kijáratnál, onnantól kezdve pedig sima volt a dolog.”
A világbajnoki címvédő, Kimi Raikkönen végül egy megpördülés után a betonfalban végezte.