Hamilton szerint a McLaren elszállt magától - F1VILÁG.HU

Hamilton szerint a McLaren elszállt magától

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton szerint csapatának jó lecke volt a hétvégi Magyar Nagydíj, ugyanis meg kell tanulnia, hogy nincs helye az önelégültségnek a királykategóriában.

A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton szerint csapatának jó lecke volt a hétvégi Magyar Nagydíj, ugyanis meg kell tanulnia, hogy nincs helye az önelégültségnek a királykategóriában.

Hamilton abszolút esélyesként várhatta a vasárnapi futamot, mert mindenki azt gondolta, hogy megszerezheti zsinórban harmadik győzelmét az idei évben, miután kimagaslóan teljesített a szombati időmérő edzésen.

Azonban a 23 éves brit pilóta már a rajtnál alulmaradt a kiválóan startoló Felipe Massával szemben, és egy defektet követően csak az ötödik helyen ért célba.

Hamilton mindezek ellenére öt pontra növelte előnyét a bajnokságban, ugyanis három körrel a leintés előtt Massa – egy motorprobléma miatt – az élről kiállni kényszerült.

Hamilton azonban úgy érzi, csapatának tanulnia kell a hétvégi esetből, ami szintén azt bizonyítja, hogy egyik résztvevő sem engedheti meg magának, hogy túlságosan biztos legyen magában.

“A magyar futam eredménye bizonyos értelemben tanulságos lehet a csapat számára” – mondta a brit pilóta. “Bizonyítást nyert, hogy az ember semmilyen körülmények között sem lehet biztos magában, és mi sem engedhetjük meg maunknak, hogy önelégültek legyünk. Nagyon keményen kell dolgoznunk az előttünk álló nyári szünetben, hogy vissza tudjunk vágni a következő futamnak helyet adó Valenciában.”

“Soha nem szabad alábecsülni egy olyan kaliberű csapatot, mint a Ferrari. Tisztában vagyunk azzal, hogy legalább olyan keményen hajtanak majd, mint mi, és mindent megtesznek azért, hogy előnybe kerüljenek a szezon hátralévő részében.”

“Ki tudja, ha egy jobb versenyt teljesítettünk volna Magyarországon, akkor talán később kerültünk volna gondba. Éppen ezért meggyőződésem, hogy a jövőben semmit nem veszünk majd biztosra. Tudom, hogy a csapat összes dolgozója nagyon keményen hajt azért, hogy eredményesek legyünk a szezon hátralévő részében” – tette hozzá Hamilton.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!