Hamilton szerint a szezonzárón dől el a vb-cím sorsa - F1VILÁG.HU

Hamilton szerint a szezonzárón dől el a vb-cím sorsa

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, idén is az utolsó futamon fog eldőlni az egyéni bajnoki cím sorsa.

A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, idén is az utolsó futamon fog eldőlni az egyéni bajnoki cím sorsa.

Hamilton, aki a hétvégi Brit Nagydíjon aratott győzelmével a bajnokság élére ugrott, ahol hármas pontegyenlőség alakult ki közte és a Ferrari versenyzői között, úgy gondolja, hogy egyik pilóta sem fog tudni meglépni az őt követőktől a szezon második felében.

“Csak találgatni tudnék, de szerint hasonló lesz a helyzet, mint a tavalyi évben volt” – mondta a McLaren versenyzője az e heti teszteknek helyet adó Hockenheimben.

“A tavalyi évben is ilyen szoros volt a küzdelem az első három helyezett között, és a végén mindössze egy pont választott csak el minket egymástól. Éppen ezért azt gondolom, hogy idén is az utolsó versenyen fog eldőlni a bajnoki cím sorsa.”

Hamilton azonban nem aggódik, ugyanis véleménye szerint csapata a szezon hátralévő részében is egy olyan autót biztosít majd számára, amellyel felveheti a harcot a Ferrarival, és partiban maradhat a bajnoki címért folytatott küzdelemben.

“Úgy gondolom, hogy az idei évben két verseny kivételével egyenletesen gyorsak voltunk, ez a két verseny pedig a bahreini és a maláj volt, ahol nem voltunk olyan gyorsak” – mondta Hamilton. “De azt gondolom, hogy a problémák nélkül ott is a harmadik és a negyedik hely körül lehettünk volna. Szerintem igen egyenletes teljesítményt nyújtottunk eddig az idei évben.”

“Tökéletes szezont nem lehet teljesíteni. Mindig is lesz egy-két olyan verseny, ahol nem úgy jön ki a lépés, hogy azt korábban eltervezted. Nincsen tökéletes évad. Számos dolog adódhat, ami keresztülhúzhatja a számításaidat. Az elmúlt versenyen a Ferrari is szenvedett Silverstone-ban. Ilyen a versenyzés, ezt el kell fogadnunk.”

A brit versenyző továbbá azt is elmondta, hogy látva a McLaren kimagasló teljesítményét, a Kanadai Nagydíjon elkövetett hibája nélkül – mikor a piros jelzést figyelmen kívül hagyva, nyílegyenesen beleszállt a boxutca végén várakozó Kimi Raikkönen autójába –, most akár már toronymagasan vezethetné a bajnokságot.

“Ha visszatekintünk a montreali futamra, akkor láthatjuk, hogy nagyon gyorsak voltunk a versenyen, így bosszantó, hogy nem tudtunk nyerni” – magyarázta Hamilton. “Egyértelműen mi voltunk a leggyorsabbak, így nagyon sajnálom a történteket. Aztán Magny-Cours-ban két büntetést is kaptam, ami megpecsételte a hétvégémet.”

“Ha nem ütköztem volna Montrealban, megnyerhettük volna a versenyt, és nem kellett volna tíz rajthelyes büntetéssel várnom a francia futamot, ahol biztosan az első háromban végezhettünk volna, és most teljesen másként nézne ki a bajnokság állása. Azonban ilyen a versenyzés, ez teszi olyan izgalmassá és érdekessé.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!