Lewis Hamilton biztos abban, hogy a McLaren visszatér a mezőny élére a jövő évben, miután egy borzalmasan gyenge szezonkezdés után előreverekedte magát, és az idény második felében már komoly erőt képviselt.
Lewis Hamilton biztos abban, hogy a McLaren visszatér a mezőny élére a jövő évben, miután egy borzalmasan gyenge szezonkezdés után előreverekedte magát, és az idény második felében már komoly erőt képviselt.
Annak ellenére, hogy az évad elején sehol sem volt, a McLaren nem állt le a fejlesztéssel, és mindent megtett, hogy megértse, miért nem volt ütőképes a szezon első felében.
A kemény munkának meg is lett az eredménye, hiszen Hamilton két győzelmének, és három dobogós helyezésének köszönhetően, mindenkinél több pontot szerzett az idény második felében, a McLarent pedig csak a Red Bull verte meg ugyanebben az időszakban.
Bár egy technikai probléma miatt nem tudta befejezni a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat, ahol minden esélye meglett volna a győzelemre, Hamilton elégedetten foglalta össze a bajnokság második felében történteket, és úgy érzi, ismét ütőképesek lesznek jövőre.
“Nem is tudom kifejezni, hogy mennyire bíztató az, amit a szezon második felében láttam és tapasztaltam” – mondta a brit versenyző.
“Mikor egy olyan csapattal érkezel, amely két éven át egy nagyon jó és versenyképes autót biztosított számodra, majd a szezon elején rájössz, hogy sehol sem vagy, és azt sem tudod, hogy egyáltalán lesz-e jobb, nagyon bíztató így befejezni az évadot.”
Miközben a McLaren azt az utat választotta, hogy folyamatosan fejleszti idei autóját, és így készül a következő idényre, nagy riválisa, a Ferrari már hónapokkal ezelőtt leállította idei versenygépe munkálatait, hogy teljes erőbedobással a jövő évi projektre fókuszálhasson.
Sokan azt gondolják, hogy az olaszok döntöttek jól, mert sokkal intenzívebben dolgozhattak jövő évi autójukon, azonban Hamilton nem aggódik emiatt, mer véleménye szerint csapata tisztában van azzal, hogy mit és miért csinál/csinált.
“Természetesen mindig lehet előbb kezdeni, azonban meg kellett értenünk, és tovább kellett dolgoznunk az idei autón, hogy megtudjuk, hol hibáztunk” – magyarázta. “Ha elkezdesz dolgozni egy új autón, de nem tudod, hol voltál, és honnan jöttél, az nem tud működni.”
“Úgy gondoljuk, hogy jó munkát végeztünk, jól álltunk hozzá a dolgokhoz, hogy megértsük az idei versenygép hibáit, és a helyes/helytelen irányokat, hogy fejlődni tudjunk. Azonban már egy ideje a jövő évi autóra fókuszálunk, így meggyőződésem, hogy erősek leszünk.”