A világbajnoki címvédő, Lewis Hamilton már alig várja, hogy megküzdhessen minden idők legsikeresebb autóversenyzőjével, Michael Schumacherrel, aki Felipe Massa helyetteseként, visszatér a három hét múlva megrendezésre kerülő Európa Nagydíjon.
A világbajnoki címvédő, Lewis Hamilton már alig várja, hogy megküzdhessen minden idők legsikeresebb autóversenyzőjével, Michael Schumacherrel, aki Felipe Massa helyetteseként, visszatér a három hét múlva megrendezésre kerülő Európa Nagydíjon.
A Ferrari szerdán jelentette be, hogy a hétszeres világbajnok veszi át egykori csapattársa helyét a következő versenynek helyet adó Valenciában, azon a pályán, ahol még soha nem versenyzett, és egy olyan versenygéppel, amit még szintén soha nem vezetett.
Schumacher a 2006-os szezon végén hagyta el a Forma-1-et, legutóbb pedig még 2008 elején ült forma-1-es versenyautóban, a spanyolországi Barcelonában, ahol egy tesztet hajtott végre a Ferrarinak.
Bár Hamilton elmondta, hogy elsősorban még mindig Massa jár az eszében, aki reményei szerint mielőbb visszatérhet, nem tudta és nem is akarta eltitkolni, hogy már mennyire várja, hogy egy pályán versenyezhessen Schumacherrel.
“Izgatott vagyok, hogy jó esélye van Michael Schumacher visszatérésére, azonban továbbra is Felipével és családjával vagyok, a hétvégén történt szörnyű balesete után” – mondta Hamilton a BBC-nek.
“Michael a sport egyik legnagyobb alakja, egy legenda, így remek lenne ellene versenyezni. Az egész motorsport világ a visszatérését fogja figyelni Valenciában, és nem csak lenyűgöző lesz látni, miként készíti majd fel magát visszatérő versenyére, hanem megtiszteltetés, és kiváltság lesz először versenyezni ellene.”
A világbajnokság éllovasa, Jenson Button is örömmel fogadta Schumacher érkezésének hírét, és úgy gondolja, hogy az egykori világbajnoknak nem kell majd szégyenkeznie, mert igen is versenygépes lesz.
“Nincs egyszerű helyzetben, de örülök, hogy vállalja a kihívást, és ez dicséretes részéről. Még mindig fiatal – 40 év nem olyan idős, és még mindig versenyképes” – mondta a brit pilóta.