A német sajtóban terjedt el a híre annak, hogy a folyamatos sikerek és látszólagos harmónia ellenére bizony komoly hatalmi harc folyik a színfalak mögött, aminek az lehet az eredménye, hogy Helmut Markónak hamarosan távoznia kell a Red Bulltól.
Amikor az osztrák OE24 arról faggatta Markót, honnan erednek a pletykák, melyek szerint elveszítheti állását, így felelt: „Ötletem sincs. Nem lesz csúcstalálkozó a héten. A szerződésem a jövő év végéig szól. Hogy mikor és hogyan fejezem be, mikor lesz vége, azt én döntöm el, nem pedig például Mr. Horner.”
Markót megkérdezték arról is, igazak-e a szóbeszédek, miszerint egyfajta hatalmi harc dúl közte és Horner között.
„Az új konstelláció (a Red Bull-tulajdonos, Dietrich Mateschitz halála óta – a szerk.) miatt minden más. Az emberek próbálják újradefiniálni a hatalmukat” – mondta szűkszavúan az osztrák, aki aztán beszélt Sergio Perezről is, miután az elmúlt napokban arról pletykáltak, ha nem tudja megszerezni a 2. helyet az egyéni összetettben, távoznia kell a csapattól.
„Perez nem kapott ultimátumot. Úgy gondolom, annyi mindent nyerünk, hogy ilyen hihetetlen dolgok kerülnek napvilágra. Max Verstappen teljesítményét kellene inkább jobban értékelni, mert rendkívüli.”