Haug szerint egészséges a csapaton belüli rivalizálás - F1VILÁG.HU

Haug szerint egészséges a csapaton belüli rivalizálás

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Annak ellenére, hogy a Magyar Nagydíjon történtek óta a McLaren versenyzői nem beszéltek egymással, a Mercedes-Benz sportigazgatója, Norbert Haug úgy gondolja, hogy az Alonso és Hamilton közti rivalizálás jót tesz a csapatnak.

Annak ellenére, hogy a Magyar Nagydíjon történtek óta a McLaren versenyzői nem beszéltek egymással, a Mercedes-Benz sportigazgatója, Norbert Haug úgy gondolja, hogy az Alonso és Hamilton közti rivalizálás jót tesz a csapatnak.

Az augusztus elején megrendezett Magyar Nagydíjon elszabadult a pokol a McLaren csapaton belül, ugyanis miután Hamilton ellent mondott a vezetőség akaratának, Alonso már csak azért is betett csapattársának, ami büntetések sorozatát volna maga után.

A két csapattárs azóta nem találkozott és nem is beszélt egymással, jóllehet a McLaren mindent megtett annak érdekében, hogy lenyugtassa a kedélyeket. Az eset után olyan hírek is szárnyra kaptak, melyek szerint Alonso már az év végén elhagyhatja a McLarent és visszatérhet egykori csapatához a Renault-hoz.

Haug azonban kijelentette, a kétszeres világbajnok nem megy sehová, továbbra is a McLaren versenyzője marad.

“Érvényes szerződés köti a csapathoz” – monda Haug az AS-nek adott nyilatkozatában. “Magyarországon Alonso szóban megerősítette, hogy tartja magát a szerződéséhez, és nem kíván más csapathoz igazolni. Továbbá azt is elmondhatom, hogy a Fernando és Lewis közti rivalizálás jót tesz a csapatnak, még ha az nem is úgy jött le Magyarországon.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!