Nick Heidfeld a rossz gumiválasztást okolja borzalmasan gyenge szerepléséért a Japán Nagydíj időmérő edzésén, ahol már az első etapban búcsúzott és csak a tizenhatodik helyről várhatja a holnapi futam rajtját.
Nick Heidfeld a rossz gumiválasztást okolja borzalmasan gyenge szerepléséért a Japán Nagydíj időmérő edzésén, ahol már az első etapban búcsúzott és csak a tizenhatodik helyről várhatja a holnapi futam rajtját.
A BMW Sauber német versenyzője már az első etapban kiesett, miután úgy döntött, a keményebb keverékű abroncsokon teljesíti második gyorskörét az első húszperces tréning végén.
A döntés azonban végzetesnek bizonyult, és Heidfeldnek nem sikerült a továbbjutás, így csak a mezőny hátsó régiójából kezdheti meg a vasárnapi száguldást.
“Most már tudjuk, rosszul döntöttünk, hogy kitartottunk a keményebb keverékű gumik mellett a második gyorskörre az első etapban” – mondta a német. “Az első mért köröm után, amit szintén ezeken az abroncsokon teljesítettem, tudtam, hogy tovobb tudok gyorsulni, így kockáztattunk, és feltettünk egy új garnitúrát ebből a keverékből a második gyorskörre.”
“Sajnos azonban nem úgy sült el a dolog, ahogy azt vártuk. Bár fél másodpercet javítottam az időmön, az nem volt elég ahhoz, hogy bejussak a második etapba. Robert azonban megcsinálta.”
“Természetesen ilyen hátulról nem lesz egyszerű bármit is csinálni a versenyen. Azonban tudjuk, és már tapasztaltuk is, hogy a Forma-1-ben minden megtörténhet, így egy pillanatig sem szabad feladni.”
Csapattársa, Robert Kubica számára kétségtelenül eredményesebb volt az időmérő edzés, azonban a lengyel pilóta így sem volt felhőtlenül elégedett, mert csak a hatodik helyen végzett.
“Tegnap az alacsony tapadás miatt szenvedtünk, így az éjszakai esőzés nem segített nekünk, hiszen lemosta a felgumizott részt a burkolatról” – mondta Kubica.
“Az autó egyensúlya jó volt, azonban nem volt meg a megfelelő tapadás. Mindent megtettem, de ez volt a legtöbb, amit elérhettem. A hatodik hely azonban nem is olyan rossz, a körülményeket tekintve.”