Heidfeld elégedett a BMW teljesítményével - F1VILÁG.HU

Heidfeld elégedett a BMW teljesítményével

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Nick Heidfeld elégedettségének adott hangot hazai versenye után, ahol a biztonsági autós periódusnak köszönhetően, az előkelő negyedik helyet szerezte meg, pedig nagyon gyengén teljesített az időmérőn és csak a tizenkettedik pozícióból rajtolhatott.

Nick Heidfeld elégedettségének adott hangot hazai versenye után, ahol a biztonsági autós periódusnak köszönhetően, az előkelő negyedik helyet szerezte meg, pedig nagyon gyengén teljesített az időmérőn és csak a tizenkettedik pozícióból rajtolhatott.

Bár sokáig a második helyen autózott, a biztonsági autós periódus után ki kellett állnia tankolni, így visszacsúszott a negyedik pozícióba, ám ez is hatalmas szó, tudva, hogy csak a középmezőnyből kezdhette meg a futamot.

“A tizenkettedik helyről rajtolva a negyediken végezni, kiváló eredmény” – mondta Heidfeld a Német Nagydíjat követően.

“Mivel nem jutottunk be az első tízbe az időmérő edzésen, szabadon megválaszthattuk stratégiánkat, és úgy döntöttünk, hogy egy hosszú első etappal fogunk operálni. Ez volt az oka annak, hogy nem kellett kiállnom a biztonsági autó pályára küldésekor, mikor szinte mindenki megtankolta autóját.”

“Ez pedig kulcsfontosságú volt, mert miközben mögöttem nagy volt a forgalom, én el tudtam szakadni az üldöző bolytól. Korábban nem tudtam kiautózni magamból a maximumot, mert mindig volt előttem valaki. Az autóm nagyon gyors volt, amit az is bizonyít, hogy én futottam meg a leggyorsabb kört a versenyen.”

“A végén nagyon közel voltam Felipéhez, de sajnos nem tudtam megelőzni. Kiválóan teljesítettem hazai versenyemen, és boldog vagyok, hogy valamit vissza tudtam adni azoknak a rajongóimnak, akik csalódottak voltak a szombati időmérőn mutatott teljesítményem után” – tette hozzá Heidfeld.

Robert Kubica csak a hetedik pozícióban végzett. A lengyel versenyző egyszerűen nem tudta tartani a lépést riválisaival, mert elmondása szerint a futam végére elfogytak az abroncsai.

“Nem könnyű boldognak lenni egy ilyen futam után” – mondta Kubica. “A verseny első felében tartani tudtam a lépést a McLaren-Mercedesszel és a Ferrarival. Aztán hirtelen minden odaveszett, képtelen voltam olyan teljesítményt nyújtani, mint azelőtt. Abroncsaim vesztettek a tapadásukból, talán azért, mert túlzottan lehűltek. Meg kell néznünk, mi történhetett.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!