Nick Heidfeld sajnálja, hogy nem jutott be az első sorba a mai időmérő edzésen, ugyanis mindössze csak egy tizeddel maradt el a második helyet megszerző Fernando Alonsótól.
Nick Heidfeld sajnálja, hogy nem jutott be az első sorba a mai időmérő edzésen, ugyanis mindössze csak egy tizeddel maradt el a második helyet megszerző Fernando Alonsótól.
A BMW Sauber német versenyzője ismét remekül teljesített a kvalifikációs tréningen, és a negyedik helyről vághat neki a holnapi megmérettetésnek. Bár Heidfeld elégedett, bosszantja, hogy alig egy tizeddel maradt csak le az első sorról hazai közönsége előtt a Nürburgringen.
“Drámai időmérő volt a mai” – mondta Heidfeld. “Megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy Lewis felemeli a kezét, és bízom benne, hogy jól van. Miután kiesett, célom a negyedik pozíció volt. Sikerült megszereznem, mert a gyorsköröm jól sikerült. Azonban bosszantó látni, hogy mindössze csak egy tized választott el a második helytől. Ismét kemény csatát vívtam Roberttel, amit nagyon élveztem.”
Heidfeld csapattársa, Robert Kubica is eredményes edzést teljesített, és az ötödik helyről rajtolhat a holnapi versenyen. A lengyel pilóta úgy gondolja, a holnapi versenyen még eredményesebb lehet csapata.
“Remekül alakult a kvalifikáció, de szerintem jobbak leszünk a versenyen” – mondta. “Természetesen a Lewis balesete miatt előkerült piros zászló és szünet nem segített nekünk, de úgy érzem, remekül áthidaltuk a nehézségeket. Nehéz lesz felvenni a harcot a Ferrarival és a McLarennel, de a hosszú etapokon nyújtott teljesítményünk nagyon jó. Bízom benne, hogy holnap száraz marad a pálya, és akkor nem lesz gond.”