A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pontot tett a hosszú hónapok óta tartó találgatások végére, és hivatalosan is megerősítette, hogy indulási engedélyt ad a Sauber istállónak a jövő évre, mellyel a Toyota kivonulását követően végre eldőlt a 13. rajthely sorsa.

Azt követően, hogy a BMW július végén bejelentette, hogy az év végén elhagyja a Forma-1-et, és emiatt nem írja alá az új Concorde Egyezményt, a hinwili bázisú alakulat elvesztette indulási jogát, amit 13. csapatként a Lotus kapott meg a szövetségtől.
A svájci kiscsapat jövője sokáig kérdéses volt, ugyanis az első vevőjelölt, a QadBak körül igen sok zűr volt, így nem is köttetett meg a szerződés a felek között.
Végül aztán a múlt héten hivatalossá vált, hogy Peter Sauber visszavásárolja egykori csapatát.
Ez azonban még nem volt garancia arra, hogy a Sauber istálló rajthoz állhat jövőre, ám miután az időközben szintén távozását bejelentő Toyota lemondott indulási jogáról, az FIA hivatalosan is bejelentette, hogy a svájci csapaté a 13. rajthely.
“Az FIA írásban közölte a BMW Sauber AG-val, hogy indulási kérelme a jövő évre sikeres volt” – állt az FIA közleményében. “A Concorde Egyezmény aláírásától függően, a BMW Sauber istálló megkapja a 13. rajthelyet, átvéve ezzel a távozó Toyota csapat helyét.”