A Red Bull Racing csütörtökön kiadott hivatalos közleményében megerősítette, hogy Sebastian Vettel veszi át az év végén távozó David Coulthard helyét, és a német pilóta lesz Mark Webber csapattársa a 2009-es idényben.
A Red Bull Racing csütörtökön kiadott hivatalos közleményében megerősítette, hogy Sebastian Vettel veszi át az év végén távozó David Coulthard helyét, és a német pilóta lesz Mark Webber csapattársa a 2009-es idényben.
A német versenyzőt már hónapokkal ezelőtt szóba hozták a Red Bull Racing istállóval, ám mint utólag kiderült, a tárgyalások csak nemrégiben kezdődtek meg a két fél között.
A megbeszélések azt követően gyorsultak fel, hogy David Coulthard a Brit Nagydíjon bejelentette visszavonulását. A Red Bull vezetése úgy tűnik, nem sokat várt, és két héttel később már véglegesítette is jövő évi felállását.
Bár sokan azt gondolták, hogy az energiaital-gyárosok megvárják, mi lesz Fernando Alonsóval, a vezetőség végül úgy határozott – mivel a spanyol nagy valószínűséggel 2010-től a Ferrarinál folytatja –, meghozza döntését, mert egy évre nem lenne értelme leigazolni a kétszeres világbajnokot.
“Boldogok vagyunk, hogy Sebastian csatlakozik hozzánk a jövő évben” – mondta a Red Bull csapatvezetője, Christian Horner. “Azzal, hogy David Coulthard két héttel ezelőtt bejelentette visszavonulását a Brit Nagydíjon, mindent számításba véve úgy éreztük, logikus lépés lenne részünkről, ha itt, Sebastian hazai versenyén jelentenénk be, ki lesz a helyettese a 2009-es idényben.”
“Mivel már eddig is a Red Bull család tagja volt, nem volt nehéz döntés, hogy Sebastiant válasszuk Mark Webber csapattársának. Azonban mindig is azt hangoztattuk, hogy a lehető legjobb versenyzői felállásra törekszünk, és Vettel érkezésével ez megvalósulhat.”
“Bár még csak 21 esztendős, és mindössze 17 verseny szerepel a neve mellett, nem is beszélve arról, hogy még rengeteget kell tanulnia, tisztán látszik, hogy mindene megvan ahhoz, hogy kiváló versenyző váljon belőle.”
“A Red Bull Racing abszolút hisz benne, és mindannyian úgy gondoljuk, hogy a Mark és Sebastian alkotta párossal nagyon erősek leszünk a 2009-es idényben” – tette hozzá Horner.
Bár Vettel még csak első teljes szezonját tölti a Forma-1-ben, számos alkalommal felhívta már magára a figyelmet a versenyeken.
A tavalyi évben, a BMW Sauber színeiben, a sérülést szenvedett Robert Kubica helyetteseként az Amerikai Nagydíjon debütált a királykategóriában, ahol azonnal pontot szerzett.
Vettel a tavalyi Japán Nagydíjon is a lapok címlapjára került, mikor a hatalmas esőben kiütötte a biztonsági autó mögött a második helyen autózó Webbert, ám a következő futamon egy negyedik hellyel azonnal visszavágott Kínában.
Bár az idei évet igen gyengén kezdte, kiesett az első három versenyen, feltámadt, és már öt pontot szerzett a szezon első felében.