A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestine jelezte, hogy már kérvényezte az FIA-nál a Bahreini Nagydíj hivatalos törlését az idei versenynaptárból, amire a következő napokban sor kerülhet.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestine jelezte, hogy már kérvényezte az FIA-nál a Bahreini Nagydíj hivatalos törlését az idei versenynaptárból, amire a következő napokban sor kerülhet.
Azt követően, hogy az FIA június eleji ülésén úgy döntött, hogy októberben megrendezi az év elején – zavargások miatt – elmaradt Bahreini Nagydíjat, komoly vita alakult ki a felek között, ugyanis a csapatok többsége nem akarta, hogy decemberre csússzon a szezonzáró.
„Visszatérünk az eredeti naptárhoz” – mondta Ecclestone az Autosportnak a hétvégi futamnak helyet adó Kanadai Nagydíjon.
„A következő napokban kérvényezzük a Motorsport Világtanácsnál a változtatást. Bizonyos dolgokat már ma elküldtem nekik, szóval nagyon gyors lesz a reakció, és hamarosan ismét visszatérhetünk a rendes kerékvágásba.”
Bár sokan kritizálták a vezetést, hogy rosszul kezelték a helyzetet, és nem lett volna szabad még csak a gondolatával sem eljátszani annak, hogy még idén helyet adjanak a Bahreini Nagydíjnak, a jelenlegi káoszban, Ecclestone szerint nem volt ezzel probléma.
„Mi volt negatív?” – tette fel a kérdést a brit üzletember. „Megmondom őszintén, hogy nem olvasok újságokat. Az igazság az, hogy közösen rakjuk össze a naptárat, a csapatok pedig a naptár szerint versenyeznek, azokon a helyszíneken, amik belekerülnek.”
„Az egyetlen dolog, ami történt, hogy segíteni akartunk Bahreinen, amely mindig is segítő szándékú volt a Forma-1-gyel, és azon voltunk, hogy idén is rendezhessenek versenyt, ugyanis azt szeretnénk, ha minél tovább versenyezhetnénk a sivatagi ringen.”
„Bízom abban, hogy minden megoldódik. Nem tudom, hogy vannak-e harcok, vagy sem a térségben. Az FIA kiküldött embereket, ők állítják, hogy minden rendben van, azonban a csapatoknak más információjuk van erről.”
„Joguk van ahhoz, hogy azt mondják, hogy nem akarnak változtatást a versenynaptárban.”