Horner: Hősöket kell faragnunk a versenyzőkből - F1VILÁG.HU

Horner: Hősöket kell faragnunk a versenyzőkből

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy véli, a Forma-1 csapatainak nem kellene ilyen szigorú kontroll alatt tartaniuk versenyzőiket, azokból ugyanis így soha nem lesznek akkora hősök, mint a múlt nagy versenyzőiből.


Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy véli, a Forma-1 csapatainak nem kellene ilyen szigorú kontroll alatt tartaniuk versenyzőiket, azokból ugyanis így soha nem lesznek akkora hősök, mint a múlt nagy versenyzőiből.

„Meg kellene engednünk a versenyzőknek, hogy jobban kifejezzék magukat anélkül, hogy kritizálnánk őket” – mondta a szakember.

„Hagynunk kellene, hogy kijöjjön a személyiségük. Nekik is van véleményük, van személyiségük, és hagynunk kellene, hogy többet láttassanak ebből.”

Horner kifejtette, a versenyzők a futamok során is túl sok instrukciót kapnak a csapatrádión, melyeket követniük kell, így nem tudnak igazán kibontakozni.

„Olykor úgy tűnik, mintha a versenyek túlságosan is kontrolláltak lennének. Csak nézzék meg, milyen fantasztikus volt [Fernando] Alonso a magyarországi körülmények között. [Lewis] Hamilton a mezőny végéről jött előre, és nézzék csak meg Daniel [Ricciardo] előzését kívülről, hihetetlen dolgok voltak ezek.”

Horner továbbra is tartja magát a Magyar Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján kifejtett véleményéhez, miszerint a média túlságosan is a negatív dolgokkal foglalkozik.

„Mondtam néhány dolgot a hétvége elején, ezekhez tartom magam. Ha ugyanis a versenyzésre koncentrálunk, nagyszerű sportot kapunk. A Forma-1-nek arról kellene szólnia, hogy a versenyzők hősökké válnak, és Magyarországon azok voltak. A Forma-1 a legjobbját mutatta, nemcsak múlt hétvégén, de már Németországban is.”

„Én ezt élvezem, ezt szeretem látni, és mindez része a versengésnek. Ezen az úton kell tovább folytatnunk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!