Horner megerősítette, Tsunoda tesztelhet a Red Bull-lal a szezon végén - F1VILÁG.HU

Horner megerősítette, Tsunoda tesztelhet a Red Bull-lal a szezon végén

HIRDETÉS
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke megerősítette, hogy Yuki Tsunoda vezetheti majd a csapat RB20-as kódjelű autóját a szezonvégi abu dhabi teszten.

Tsunoda korábban csak bemutatóeseményeken próbálhatta ki a Red Bull versenygépeit, például a Goodwood-i Sebességfesztiválon, ahol nyitott sisakban és védőszemüvegben vezethette az RB18-ast.

A Honda azonban egy ideje már erősen lobbizott amellett, hogy a japán versenyző egy komolyabb környezetben is kipróbálhassa az energiaital-gyárosok versenygépét. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner végül Mexikóban erősítette meg, a Red Bull már „egy ideje” döntött Tsunoda tesztjéről, és kíváncsian várja, hogy a fiatal pilóta hogyan teljesít egy bajnoki címért harcoló autó volánja mögött.

„Yuki a juniorcsapat tagja, és ezt a Hondával egyeztettük” – magyarázta Horner. „A szezon lezárása után a gumiteszten fogja kipróbálni az autót, és már egy ideje megegyeztünk ebben.”

„Ismét nagyszerű lesz lehetőséget adni neki, hogy Red Bull Racing mérnökeivel dolgozzon, és megláthatjuk, hogyan teljesít a Red Bull Racing autójában.”

Tsunoda a hírek szerint csapattársával, Liam Lawsonnal egyetemben jó eséllyel pályázik arra, hogy 2025-ben átvegye Sergio Perez helyét. Amikor Hornert ezzel kapcsolatban kérdezték, a szakember rámutatott, Pereznek érvényes szerződése van a Red Bull-lal.

„Ahogy korábban is említettem, Checo szerződéssel rendelkezik a következő évre, így jelenleg ő a 2025-ös szezonra is a pilótánk” – mondta Horner.

„Természetesen van egy hely a VCARB-nál, de ők mind Red Bull Racing-versenyzők, akik kölcsönben vannak. Az az előnyünk, hogy van időnk leülni Laurant [Mekies, az RB csapatfőnöke] és Peter [Bayer, az RB vezérigazgatója] társaságában, hogy átnézzük az összes lehetőséget.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Horner megerősítette, Tsunoda tesztelhet a Red Bull-lal a szezon végén
Verstappen: Teljesen haszontalan nap volt…
A Red Bull csapattagjai bocsánatot kértek Pereztől, hogy nem ismerték fel előbb a problémákat
Leclerc szerint Verstappen versenyzési stílusa teszi izgalmassá az F1-et
Elutasította a McLaren felülvizsgálati kérvényét az FIA!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!