Horner szerint a közösségi médiát is be kell vonni - F1VILÁG.HU

Horner szerint a közösségi médiát is be kell vonni

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Liberty Media az első barcelonai tesztre engedélyezte a csapatoknak és a versenyzőknek, hogy rövid videókat töltsenek fel az internetre.


A Liberty Media az első barcelonai tesztre engedélyezte a csapatoknak és a versenyzőknek, hogy rövid videókat töltsenek fel az internetre.

Bernie Ecclestone vezetése alatt ez teljességgel lehetetlen volt, hiszen akkor a középpontban a televíziós jogok voltak, a tesztek ideje alatt tiltott volt a közösségi média használata ily’ módon. A rajongók örülnek, a televíziós társaságok pedig joggal félnek, hiszen a Formula 1 jogaiért nem kis pénzt fizetnek.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner bízik abban, hogy a későbbiekben ugyanúgy nyitott lesz az új vezetőség az online kommunikációs felületek frissítésre, és nem érti, miért félnek a televíziós jogokkal rendelkező cégek.

Horner úgy véli, ez teljesen új utat mutathat a közösségi médiumok felé: „Mi olyan tartalmakat mutatunk, amiket tévécsatornák soha nem tudnának. Úgy gondolom, mindkét felületnek meg kellene férnie egymás mellett. Azzal, hogy egy kicsit személyesebbé tesszük a versenyzők és a rajongók közt a kapcsolatot, úgy vélem, még többen szeretnék majd megnézni a futamokat. Szerintem, ez mindenkinek megéri.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!