A Force India versenyzője, Nico Hülkenberg úgy véli, egyáltalán nem helyes dolog, hogy a Forma-1 résztvevőinek a biztonság miatt kell aggódniuk Bahreinben.
A Force India versenyzője, Nico Hülkenberg úgy véli, egyáltalán nem helyes dolog, hogy a Forma-1 résztvevőinek a biztonság miatt kell aggódniuk Bahreinben.
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a Force India alakulatának négy szerelője egy összecsapás közepébe csöppen szerda este, Bahrein fővárosától néhány kilométerre.
A gárda autója mellett egy Molotov-koktél is felrobbant, és noha senki sem sérült meg a balesetben, az istálló egyik alkalmazottja az eset után engedélyt kért a csapattól arra, hogy hazautazzon az Egyesült Királyságba.
„Nyilvánvalóan nem helyes, hogy ilyen dolgok történnek. Azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk” – mondta Hülkenberg.
„A Forma-1 a szórakoztatásról szól, és nem kellene, hogy ilyen dolgok történjenek velünk. Hogy helyesen cselekednek-e, nem tudom. Nehéz megmondani. Forma-1-es versenyző vagyok, nem pedig politikus, de nem igazán kellene megtörténnie ilyen dolgoknak, nem igaz?”
“Egyáltalán nem jó, hogy ilyenek miatt kell aggódnunk. Reméljük, hogy a hétvége további része nyugodtan telik majd.”
Arra a kérdésre, hogy biztonságban érzi-e magát Bahreinben, a német így felelt: „Rendben vagyok, igen.”