A Francia Nagydíj körről körre…
A Francia Nagydíj körről körre…
Előzetes: Bár a mai nap folyamán többször is rázendített az eső, és a délelőtt megrendezett Porsche Super Kupán rengeteg piszok és olaj került a pályára, egyelőre úgy tűnik, száraz pályán rendezik majd meg az F1-es versenyt.
Előzetes: Az autók a rajtrácson állnak, Sutil már most feladta a küzdelmet, kiszállt autójából, és elballagott.
Előzetes: Köszöntjük kedves olvasóinkat az F1világ első élő közvetítésén. Reméljük műsorunk elnyeri mindenki tetszését!
1. kör: Alonso bement Trulli mellé, aki nekicsúszott Kovalainen Renault-jának. Alonso már a nyolcadik helyen. A finn versenyző a boxban, javítják az autóját. Ennek a versenynek is vége…
1. kör: Massa remekül kapta el a rajtot, Hamilton beragadt, Raikkönen a második helyen.
2. kör: Alonso már az első körben megelőzte Rosberget, így a második kört már a hetedik helyen kezdheti meg.
3. kör: Liuzzi, Davidson, és Trulli feladta a versenyt.
5. kör: Alonso megpróbált bemenni Heidfeld mellé, ám a német visszaverte a spanyol támadását.
6. kör: Hamilton nem szakad le Raikkönen mögül, komoly nyomás alatt tartja a Ferrari versenyzőjét.
7. kör: Massa már három másodperccel vezet Raikkönen előtt, míg Alonso továbbra is csak keresi Heidfeld gyenge pontját, aki remekül védekezik a hatodik helyen.
9. kör: Alonso továbbra sem talál rést Heidfeld BMW-jén, és lágy gumijai fogynak. Massa újból megfutotta a verseny leggyorsabb körét, így 3.6 másodpercre növelte előnyét Raikkönennel szemben.
10. kör: A legszorosabb csata Heidfeld és Alonso között folyik a hatodik helyért, míg a mezőny hátsó régiójában Coulthardot fél másodperccel lemaradva követi Wurz, aki mögött közvetlenül ott lohol Sato. A harc a 14., 15. helyért folyik.
12. kör: Sutil mégiscsak versenyben. Úgy tűnik a holland egy kis javítás után visszaült autójába, és majd egy kör hátrányban Kovalainen előtt az utolsó előtti helyen száguld.
12. kör: Massa újabb leggyorsabb kört futott. Már négy másodperc az előnye Raikkönennel szemben, akit majd két másodperccel lemaradva a bajnokság éllovasa, Hamilton követ.
14. kör: Massától még egy gyorskör. Alonso továbbra is Heidfeld mögött, a spanyol nem tud előzni. Kubica senkitől sem zavartatva tartja negyedik helyét, ugyanis kilenc másodperccel van lemaradva Hamilton mögött, míg Fisichella is csak négy másodperces távolságból követi.
16. kör: Hamilton a boxban. A McLaren brit versenyzője kemény keverékű abroncsokat kapott, így egyszer még biztosan vissza van egy kiállása.
16. kör: Alonso is kiállt szerelői közé. A spanyol is kemény gumikat kapott.
17. kör: Hamilton Rosberg mögött a hetedik helyen folytatja a küzdelmet. A brit már meg is kezdte a támadást kollégája ellen. Alonso a kilencedik Button mögött.
18. kör: Massa már több, mint öt másodperccel Raikkönen előtt, akit 14 másodperccel lemaradva Kubica követ a harmadik helyen.
19. kör: Massa az élről állt ki a boxba. A brazil kemény keverékű gumikat kapott, Raikkönen ideiglenesen átvette a vezetést.
19. kör: Fisichella az ötödik helyről kiállt tankolni.Massa visszacsúszott a negyedik helyre.
20. kör: Raikkönen megfutotta a leggyorsabb kört, esélye lehet az első helyre.
20. kör: Közben Kubica, Fisichella, és Rosberg is kiállt tankolni.
21. kör: Raikkönen 20.4 másodperccel vezet Felipe előtt. Vajon elég lesz ez az első helyhez?
21. kör: Alonso megpróbált elmenni Fisichella mellett, ám a visszafordítóban az olasz megvédte hetedik helyét.
22. kör: Raikkönen az élről kiállt, ugyan faragott hátrányából, de nem tudta megelőzni Massát, aki visszavette a vezetést.
22. kör: Heidfeld a harmadik helyről állt ki a boxba, a német Fisichella és Alonso előtt a hatodik helyen folytatta a körözést.
23. kör: Alonso pontosan ugyanott, ahol az előző körben megpróbálta, elment Fisichella mellett, így felugrott a hetedik helyre.
23. kör: Raikkönen három másodpercet faragott hátrányából, már csak két másodperccel van lemaradva az élen álló Massa mögött. Hamilton nyolc másodperces hátrányban követi Raikkönent, míg Kubica további 12 másodperccel van lemaradva.
24. kör: Az “élmezőnyben” Button nem volt még kint kerékcserén. A Honda britje valószínűleg két kiálláson van, míg a többiek három kiállással operálnak.
25. kör: A legnagyobb küzdelem Alonso és Heidfeld (6. helyért), Ralf Schumacher és Mark Webber (10. helyért), valamint David Coulthard és Alex Wurz (13. helyért) között van.
26. kör: Alonso továbbra sem talált fogást Heidfelden.
27. kör: Massa és Raikkönen szinte hajszálra pontosan azonos időt futnak. Alonso a visszafordítóban ismét előzni akart, de Heidfeld remekül zárta az ívet.
29. kör: Button remek időket fut az ötödik helyen, ám még nem volt kint első kerékcseréjén. A Honda brit versenyzője már csak két másodperccel van lemaradva Kubica mögött.
30. kör: Albers hatalmasat hibázott, a jelzés ellenére kitört a boxból. Elrántotta a benzincsövet, amely kiszakadt. A holland versenyző futamának vége.
31. kör: A két Honda és Coulthard még nem volt kint a boxban. Talán egy kiálláson vannak?
32. kör: Raikkönen már csak 1.4 másodperccel van lemaradva Massa mögött. Párharc alakulhat ki a Ferrari versenyzői között. Ha Kimi tovább kint tud maradni, akár még az élre is kerülhet.
32. kör: Button kiállt tankolni. A brit versenyző csapattársa elé, a kilencedik helyre ért vissza.
33. kör: Alonso már nem bírta, megpróbálta a lehetetlent, és egy igen kockázatos menővert kivitelezve elment Heidfeld mellett, és átvette tőle a hatodik helyet. A spanyol már le is szakadt a némettől.
34. kör: Raikkönen teljesen megérkezett Massa mögé, a lekörözéseknek köszönhetően.
34. kör: REKLÁM:P
35. kör: A lekörözések miatt Hamilton faragott hátrányából, és már csak hat másodperccel van lemaradva a két Ferraritól. Alonso közben leszakadt Heidfeldről. A spanyolt hét másodperc választja el az előtte álló Kubicától, akin két tizedet hoz körönként.
37. kör: A McLarennél valószínűleg taktikai döntés született. Kihozták Hamiltont a lekörözöttek mögül. A brit ismét kemény keverékeket kappott, így egyszer még legalább ki kell jönnie a boxba.
37. kör: Hamilton közvetlenül Kubica mellé érkezett vissza. A lengyel még vissza tudta verni Hamilton első támadását, ám Hamilton pár kanyarral később elment a BMW versenyzője mellett, így visszatért a harmadik helyre.
38. kör: Alonso is kiállt a boxba. A spanyol kemény gumikat kapott. Kivezető körén azonban az első kanyraban hibázott, de meg tudta fogni autóját. A spanyol a kilencedik helyre csúszott vissza.
40. kör: Massa és Raikkönen majd fél perccel vezet a Ferrari duója előtt, ám a brit egyel többször volt kint a boxban. Massát két és fél perccel lemaradva követi Raikkönen.
41. kör: Fogy a Ferrarik üzemanyaga, Massa rekordközeli időket fut.
42. kör: Massa megfutja a verseny leggyorsabb körét.
42. kör: A két Ferrari közül Massa áll ki elsőként. A brazil lágy keverékeket kapott, így vélhetően többet már nem kell kiállnia.
44. kör: Massa a második helyre tért vissza, 10 másodperces előnyben Hamiltonnal szemben.
45. kör: Raikkönen időközben átvette a vezetést, és 1:16.2-es időket fut. Előnye 23.5 másodperc Massával szemben.
45. kör: Kubica a boxban. A lengyel pilóta lágy keverékeket kapott, és Alonso elé tért vissza.
46. kör: Raikkönen az élről állt ki tankolni, és megelőzte Massát. A két Ferrari helyet cserélt.
47. kör: Raikkönen 1.8 másodperccel Massa előtt, akit további hét másodperccel lemaradva Hamilton követ a harmadik helyen.
47. kör: Heidfeld is kiállt tankolni. A német versenyző lágy keverékeket kapott, és a negyedik helyről visszacsúszott a hetedikre. A BMW pilótája stratégiájának köszönhetően visszavette helyét Alonsótól, aki a nyolcadik helyen tanyázik.
49. kör: A két Ferrari továbbra is az élen, ám Hamilton körönként majd egy teljes másodpercet ad Massának és Raikkönennek. A McLaren újoncának azonban még van egy kiállása.
50. kör: Fisichella és Button a boxban. A Renault versenyzője Alonso elé a hatodik, míg Button a spanyol mögé, a nyolcadik helyre tért vissza.
51. kör: Hamilton harmadik kiállásán. A brit megkapta a lágy keverékeket, és a harmadik helyre jött vissza.
53. kör: Alonso ismét megtalálta Fisichellát. A harc a hatodik helyért folyik. A spanyol ismét megmutathatja, mit tud.
54. kör: A két Ferrarit két és fél másodperc választja el egymástól. Hamilton már 25 másodperces hátrányban a harmadik helyen, akit további 13 másodperccel lemaradva Kubica követ.
55. kör: Alonso keményen támadja Fisichellát. Vajon meddig bírja a Renault?
56. kör: Kovalainen teljesítette immáron harmadik kiállását. A finn pilóta autója az elmúlt körben nagyot kapott, mikor Wurz-cal csatározott. Azonban nem emiatt hajtott ki a finn a boxba.
57. kör: Scott Speed kicsúszott, a Toro Rosso amerikai versenyzőjének futama véget ért. Technikai probléma.
58. kör: Alonso folyamatosan támadja Fisichellát. Az olasz versenyző a visszafordítóban ismét visszaverte egykori csapattársa támadását.
59. kör: Massa folyamatosan farag a hátrányából. Már csak 1.7 másodperc a különbség a két csapattárs között. Hamilton majd fél perccel követi őket. A legkeményebb csata Fisichella és Alonso között folyik a mezőnyben.
60. kör: Alonso nagy igyekezetében többször elhagyja a pályát, de továbbra is ott lohol Fisichella árnyékában.
61. kör: Speed autóját eltakarították, már nincs sárga zászló.
62. kör: A két Ferrari között állandósult a különbség, beállt két másodpercre. Kubica egy másodpercet hoz körönként Hamiltonon, de a nyolc kör már nem elég ahhoz, hogy lefaragja 10 másodperces hátrányát.
64. kör: Hamilton elkezdett spórolni, fél perces hátrányát már nem tudja lefaragni, és Kubica sem jelent komolyabb veszélyt számára.
67. kör: A mezőny megnyugodott, három körrel a futam vége előtt úgy tűnik, beállt a sorrend.
69. kör: Raikkönen megkezdte az utolsó kört, minden bizonnyal megnyeri idei második versenyét a szezonnyitón aratott elsőségét követően.
70. kör: VÉGE..Raikkönen megnyerte a Francia Nagydíjat Felipe Massa előtt. A harmadik helyen Lewis Hamilton végzett, míg a pontszerzők sorát a BMW duója, Robert Kubica, Nick Heidfeld, Giancarlo Fisichella, Fernando Alonso, és nagy meglepetésre Jenson Button zárta.
70. kör: Most búcsúzunk, reméljük mindenkinek elnyerte tetszését élő közvetítésünk. Legközelebb egy hét múlva, az Angol Nagydíj közvetítésén találkozunk!