Kovalainen: A győzelem semmin nem változtatott - F1VILÁG.HU

Kovalainen: A győzelem semmin nem változtatott

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Magyar Nagydíj győztese, Heikki Kovalainen elmondta, pályafutása első Forma-1-es futamgyőzelme semmin nem változtatott, és ugyanúgy készül a szezon hátralévő részére, mint ahogy azt korábban is tette.

A Magyar Nagydíj győztese, Heikki Kovalainen elmondta, pályafutása első Forma-1-es futamgyőzelme semmin nem változtatott, és ugyanúgy készül a szezon hátralévő részére, mint ahogy azt korábban is tette.

A McLaren finn versenyzője számára nem termett sok babér a szezon első felében, ugyanis csapattársa, Lewis Hamilton szinte minden futamon túlszárnyalta.

Kovalainen azonban a két héttel ezelőtt megrendezett Magyar Nagydíjon megszerezte pályafutása első győzelmét, miután az élen autózó Felipe Massának – egy technikai probléma miatt – fel kellett adnia a küzdelmet három körrel a leintés előtt.

A finn pilóta nagyon örül első futamgyőzelmének, és bízik benne, hogy újabb sikereket érhet majd el a szezon hátralévő részében, mert tisztában van azzal, hogy van még hely a fejlődésre.

“A győzelem nem sok mindent változtatott meg, komolyan. Továbbra is azt gondolom, hogy versenyről versenyre egyre többet tudok a csapatról, és egyre felkészültebb vagyok. Célom az, hogy újabb győzelmeket szerezzek, és folyamatosan az élen legyek a szezon hátralévő részében” – mondta a finn pilóta a csapat előzetesében.

“A bajnokság első felében is sikerült néhány alkalommal az élen autóznom, azonban már sokkal magabiztosabb vagyok, és hiszem, hogy képes vagyok harcba szállni a győzelemért a versenyeken.”

Kovalainen továbbá azt is elmondta, hogy véleménye szerint nagyon látványos lesz a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Európa Nagydíj Valenciában, és úgy érzi, hogy roppant gyors lesz a spanyol pálya.

“Nagyon gyorsnak tűnik” – mondta a finn. “Hozzá van szokva az ember, hogy egy utcai pálya lassú, hiszen lassú vagy közepesen gyors kanyarok szakítják meg a rövid egyeneseket, ám ez éppen ennek az ellentétje. Rengeteg gyors ív található a vonalvezetésben, és igen nagy sebességeket lehet majd elérni az egyenesekben.”

“Azt még túl korai lenne kijelenteni, hogy előzési lehetőség is kínálkozik a pályán, azonban van néhány visszafordító, ahol meg lehet majd próbálkozni az előzéssel.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!