Heikki Kovalainen végzett az élen a Német Nagydíj harmadik, és egyben utolsó szabadedzésén. A McLaren Mercedes finn pilótáját alig egy tizeddel lemaradva a Ferrari brazilja, Felipe Massa követte, aki mögött Hamilton sorakozott fel. Raikkönen csak a kilencedik.
Heikki Kovalainen végzett az élen a Német Nagydíj harmadik, és egyben utolsó szabadedzésén. A McLaren Mercedes finn pilótáját alig egy tizeddel lemaradva a Ferrari brazilja, Felipe Massa követte, aki mögött Hamilton sorakozott fel. Raikkönen csak a kilencedik.
Heikki Kovalainen az élre repítette McLarenjét az utolsó szabadedzésen Hockenheimben.
A finn pilóta 72 ezreddel bizonyult gyorsabbnak az őt követő Felipe Massánál, akit Lewis Hamilton, Fernando Alonso, és nagy meglepetésre Sebastian Vettel követett a harmadik, negyedik, illetve az ötödik helyen.
Még mielőtt felkerültek volna az autókra a lágyabb keverékű abroncsok, Kovalainen diktálta a tempót. A McLaren versenyzője már korán az élre állt, és első mért körén letaszította a képzeletbeli trónról az edzés elején élen álló Sebastian Vettelt.
17 perccel a tréning vége előtt Felipe Massa az új keményebb keverékű abroncsokon megfutott 1:15.693-as idejével fél tizeddel ugyan, de átvette Kovalainentől a vezetést.
Azonban ahogy a mezőny lágyabb keverékű gumikra váltott, hogy teljesítse utolsó mért körét, Kovalainen tovább tudott javítani idején, és 1:15.621-es körével visszavette vezető pozícióját, amit már nem is engedett ki a kezéből.
Lewis Hamilton a harmadik helyen landolt, miután utolsó mért körén elhagyta a pályát a stadion szekciónál. Vettel mindvégig harcban volt a legnagyobbakkal, és úgy nézett ki, hogy megszerezheti a negyedik pozíciót, mikor Alonso kiváló időt repesztett, és végül elé került az utolsó percekben.
Nelsinho Piquet a hetedik helyre kormányozta a Renault-t, akit Trulli, Webber, Raikkönen, és Rosberg követett az első tíz helyen.
A Ferrari finn versenyzőjének a lágy gumikon futott első gyorskörén vissza kellett vennie a tempóból a sárga zászlók miatt, míg második próbálkozása alkalmával egy kicsit megcsúszott, ezért nem tudott előrébb végezni.
A BMW számára borzalmasan végződött az edzés. Robert Kubica csak az utolsó helyen landolt, miután az edzés vége felé járva autója lelassult. A lengyel pilóta ugyan még vissza tudott hajtani a boxba, de onnan már nem jött ki, így lágy gumikon egyetlen kört sem teljesített.
Német Nagydíj, harmadik szabadedzés:
1. Kovalainen McLaren-Mercedes 1:15.621 18 2. Massa Ferrari 1:15.693 + 0.072 21 3. Hamilton McLaren-Mercedes 1:15.839 + 0.218 21 4. Alonso Renault 1:15.943 + 0.322 18 5. Vettel Toro Rosso-Ferrari 1:16.037 + 0.416 24 6. Trulli Toyota 1:16.133 + 0.512 25 7. Piquet Renault 1:16.161 + 0.540 21 8. Webber Red Bull-Renault 1:16.196 + 0.575 19 9. Raikkonen Ferrari 1:16.380 + 0.759 19 10. Rosberg Williams-Toyota 1:16.405 + 0.784 20 11. Button Honda 1:16.447 + 0.826 22 12. Coulthard Red Bull-Renault 1:16.515 + 0.894 19 13. Nakajima Williams-Toyota 1:16.530 + 0.909 18 14. Glock Toyota 1:16.636 + 1.015 27 15. Bourdais Toro Rosso-Ferrari 1:16.808 + 1.187 23 16. Heidfeld BMW Sauber 1:16.906 + 1.285 24 17. Sutil Force India-Ferrari 1:16.938 + 1.317 20 18. Barrichello Honda 1:17.189 + 1.568 20 19. Fisichella Force India-Ferrari 1:17.312 + 1.691 22 20. Kubica BMW Sauber 1:17.469 + 1.848 15