Kovalainen elégedett a harmadik hellyel - F1VILÁG.HU

Kovalainen elégedett a harmadik hellyel

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A McLaren finn versenyzője, Heikki Kovalainen elégedettségének adott hangot az időmérő edzést követően, ahol úgy sikerült megszereznie a harmadik helyet, hogy mindkét gyorskörén hibázott és elhagyta a pályát.

A McLaren finn versenyzője, Heikki Kovalainen elégedettségének adott hangot az időmérő edzést követően, ahol úgy sikerült megszereznie a harmadik helyet, hogy mindkét gyorskörén hibázott és elhagyta a pályát.

Kovalainen első próbálkozása alkalmával a stadion szekciónál dobta el autóját, és száguldott át a kavicságyon, míg második mért körén a célegyenesre ráfordító kanyart vette túl szélesen.

Mindezek ellenére a finn pilóta megszerezte a harmadik helyet, így Hamilton és Massa mögül, a második sorból várhatja a holnapi futam rajtját.

“Mindenki nagyon jól dolgozott” – mondta Kovalainen. “Az autó teljesítménye kiváló volt az elmúlt négy-öt hétben, és komoly fejlődést értünk el. Remekül ment a versenygép, talán most volt a legjobb a hétvége során, így magabiztosan vágtam neki a harmadik etapnak, mert tudtam, hogy harcba szállhatok a pole pozícióért.”

“Azonban a tizenkettes kanyarban az első mért körömön elvesztettem az autóm hátulját, és kicsúsztam a kavicságyba. Nem tudom, mi történt, minden olyan hirtelen történt. Úgy gondolom, hogy megsérült az autóm fenéklemeze, mert mikor kiszálltam, láttam valamit, de ezt vezetés közben nem is éreztem.”

“A második mért köröm sem volt tökéletes, hiszen az utolsó kanyart szintén szélesen vettem. Éppen ezért elégedett vagyok a harmadik hellyel, különösen, ha figyelembe vesszük a mai ralizásomat.”

Mivel a Ferrarit és a McLarent egy hajszál választja csak el egymástól, Kovalainen úgy gondolja, hogy csapatának minden eddiginél keményebben kell dolgoznia és fejlesztenie, ha meg akarja szerezni az idei bajnoki címet.

“Úgy gondolom, hogy nagyon szoros a küzdelem” – magyarázta a finn. “Egyszer a Ferrari, egyszer mi állunk az élen. Minden azon múlik, ki hogyan tudja kihasználni a lehetőségeit. A legfontosabb viszont most az, hogy továbbra is keményen dolgozzunk, és a lehető legnagyobb ütemben fejlesszük az autót. Ez lesz a kulcsa annak, hogy megnyerjük a bajnokságot.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!