Heikki Kovalainen elégedetten nyilatkozott a hétvégi Francia Nagydíjat követően, ahol rajtbüntetése után sikerült áthámoznia magát a mezőnyön, és éppen, hogy csak lecsúszva a dobogóról, a negyedik helyen ért célba.
Heikki Kovalainen elégedetten nyilatkozott a hétvégi Francia Nagydíjat követően, ahol rajtbüntetése után sikerült áthámoznia magát a mezőnyön, és éppen, hogy csak lecsúszva a dobogóról, a negyedik helyen ért célba.
A McLaren versenyzője a tizedik helyről vágott neki a 70 körös megmérettetésnek, miután rajtbüntetést kapott, mert az időmérőn feltartotta egyik riválisát.
A finn pilóta azonban kiválóan versenyzett, és a futam végén hatalmas csatát vívott Jarno Trullival a harmadik helyért.
A Toyota olasz versenyzője azonban hibátlanul védekezett, így Kovalainennek be kellett érnie a negyedik hellyel, amely a szezon második állomásának helyet adó Maláj Nagydíj óta a legjobb eredménye a Forma-1-ben.
“Figyelembe véve, hogy szombaton rajtbüntetést kaptam, azt gondolom, hogy egy jó eredményt értem el” – mondta Kovalainen. “A versenystratégiánk is kiváló volt, máskülönben nem tudtam volna felzárkózni a tizedikről a negyedik helyre.”
“Az első etapban rengeteg időt vesztettem a lassabb autók mögött, de aztán szerencsére eléjük tudtam kerülni, és csökkenthettem a különbséget köztem és az előttem haladók között.”
“Az autó az egész verseny alatt kiválóan muzsikált, ahogy a Bridgestone abroncsok is jól működtek. Az utolsó körökben mindent megtettem, hogy megelőzzem Jarnót, azonban jól védte az íveket, így be kellett érnem a negyedik hellyel. Harmadik pozíciója csodálatos, gratulálok neki.”
A McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis a következőkkel folytatta: “Heikki briliáns versenyt teljesített, tökéletesen vezetett, egészen a kockás zászlóig keményen harcolt, és csak egy hajszállal csúszott le a dobogóról.”