Heikki Kovalainen elégedettségének adott hangot, miután mindkét mai edzésen parádésan teljesített, bár elmondta, nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy ő végzett az élen a délutáni tréningen.
Heikki Kovalainen elégedettségének adott hangot, miután mindkét mai edzésen parádésan teljesített, bár elmondta, nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy ő végzett az élen a délutáni tréningen.
A McLaren finn pilótája a délelőtti edzést a második, míg a délutánit az első helyen fejezte be Silverstone-ban.
Bár elégedett volt mai teljesítményével, hiszen egyedüli versenyzőként sikerült 1:20 alá bemennie a délutáni tréningen, Kovalainen elmondta, nem tulajdonít különösebb jelentőséget a pénteki edzéseknek.
“Úgy tűnik, hogy szinte azonnal megtaláltuk a helyes egyensúlyt, és a nap folyamán arra vártunk, hogy a pálya állapota jobb legyen” – mondta a finn versenyző. “Az a trükk ezen a pályán, hogy meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a gyors és a lassú szakaszok között, és úgy tűnik, hogy ez nekünk sikerült.”
“Bár nem szállhatunk el attól, hogy mi voltunk a leggyorsabbak a pénteki edzéseken, eddig minden a legnagyobb rendben, és ha így folytatjuk, mindenünk meglesz ahhoz, hogy jól szerepeljünk majd a hétvége további részében.”
Miközben Kovalainen mindkét edzésen parádézott, és kiváló időket futott, csapattársa, a hazai színekben versenyző Lewis Hamilton két harmadik helyet szerzett.