Kubica bajnoki esélyei elszállni látszanak - F1VILÁG.HU

Kubica bajnoki esélyei elszállni látszanak

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A bajnoki címért még harcban álló Robert Kubica egyértelműen autója gyenge egyensúlyát okolja azért, hogy nem tudott bekerülni a Kínai Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésének utolsó etapjába.

A bajnoki címért még harcban álló Robert Kubica egyértelműen autója gyenge egyensúlyát okolja azért, hogy nem tudott bekerülni a Kínai Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésének utolsó etapjába.

A BMW lengyel versenyzője, aki tizenkét ponttal van lemaradva a listavezető Lewis Hamilton mögött a bajnokságban, csak a 11. pozícióból vághat neki a holnapi megmérettetésnek.

“Nagyon csalódott vagyok az időmérő miatt” – mondta Kubica, akinek bajnoki esélyei elszállni látszanak. “Egész hétvégén az autó gyenge egyensúlya miatt küszködtem.”

“Elvégeztünk néhány módosítást az időmérő előtt, ám azoknak csakis negatív hatásuk volt, így jobban tettük volna, ha hozzá sem nyúlunk az autóhoz.”

“Nehéz volt irányítani az autót, nem tudtam úgy hajtani, ahogyan szerettem volna. Nagyon nehéz versenyre számítok, ugyanis már nem változtathatunk a beállításokon, így egy koránt sem ideális autóval kell megkezdenem a futamot.”

Csapattársa, Nick Heidfeld a hetedik helyre kvalifikálta magát, ám Mark Webber motorbüntetése miatt a hatodik pozícióból vághat neki a holnapi viadalnak. A német versenyző elégedetten nyilatkozott, és örül annak, hogy továbbra is jól szerepel az időmérőkön.

“Úgy gondolom, hogy ez volt a maximum, amit kihozhattam a helyzetből. Örülök, hogy továbbra is jól szerepelek az időmérőkön, hiszen ez már a harmadik olyan hétvégém, mikor jó helyre kvalifikálom magam” – mondta Heidfeld.

“Sajnálom, ami Roberttel történt. Szenved ezen a hétvégén, és rajthelyezése miatt egyre kisebb az esélye a bajnoki cím megszerzésére, de természetesen soha nem adjuk fel.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!