A Kanadai Nagydíj szervezői hivatalosan is megerősítették, hogy módosították azt a betonfalat, melynek Robert Kubica közel 300 km/h-s sebességgel nekicsapódott a tavalyi versenyen.
A Kanadai Nagydíj szervezői hivatalosan is megerősítették, hogy módosították azt a betonfalat, melynek Robert Kubica közel 300 km/h-s sebességgel nekicsapódott a tavalyi versenyen.
A BMW lengyel versenyzője azt követően vesztette el uralmát autója felett a visszafordító előtti egyenesben, hogy összeért Jarno Trullival, és leszakadt az első vezetőszárnya.
Kubica autója megemelkedett, és irányíthatatlanul, nyílegyenesen a betonfalba csapódott.
A lengyel versenyző a csodával határos módon komolyabb sérülés nélkül megúszta az esetet, azonban az FIA és a kanadai pálya illetékesei úgy döntöttek, módosítják a ring ezen szekcióját, hogy nagyobb biztonságban legyenek a versenyző az idei évben.
A döntés értelmében a falat közelebb hozták a pályához, mellyel elkerülhetővé válik egy hasonló baleset. Ezen felül egy továbbfejlesztett törmelékfogó kerítést is emeltek a pálya ominózus részére, ahol Kubica autója a levegőbe emelkedett.
Ezzel a kerítéssel elkerülhető, hogy az autó átrepüljön a betonfalon, és a visszafordító másik oldalán landolva telibe találjon egy másik versenygépet.
A Circuit Gilles Villeneuve az elmúlt héten egyébként hivatalosan is bemutatta új paddock részét, és média centerét, melyet az újságírók már ezen a hétvégén birtokba vehetnek.