Kubica elégedett az ötödik hellyel - F1VILÁG.HU

Kubica elégedett az ötödik hellyel

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Robert Kubica annak ellenére is elégedetten nyilatkozott a Francia Nagydíjat követően, hogy elvesztette vezető pozícióját a bajnokságban a hétvégi futamgyőztes, Felipe Massával szemben.

Robert Kubica annak ellenére is elégedetten nyilatkozott a Francia Nagydíjat követően, hogy elvesztette vezető pozícióját a bajnokságban a hétvégi futamgyőztes, Felipe Massával szemben.

A BMW Sauber lengyel versenyzője, aki két héttel ezelőtt megszerezte pályafutása és csapata első futamgyőzelmét Montrealban, csak az ötödik pozícióban végzett a Francia Nagydíjon, ahol egyszerűen nem volt meg autója megfelelő sebessége.

Bár korábban több pontra számított Franciaországban, Kubica elmondta, a látottak után abszolút elégedett az eredménnyel.

“Nem szereztünk annyi pontot, mint amennyit szerettünk volna itt Magny-Cours-ban” – mondta Kubica. “Az egész hétvégén azon dolgoztunk, hogy megoldást találjunk a problémáinkra, és a lehető legjobban felkészüljünk a futamra, de tudtuk, hogy minden az első körben dől majd el.”

“A rajtnál megpróbáltam megelőzni Jarno Trullit, de nem sikerült. Később újra próbálkoztam az ötös kanyar külső ívén, de az sem jött össze. Azt kell mondanom, hogy elégedett vagyok az eredménnyel. Az ötödik helyen végeztem, mindössze két másodperccel lemaradva a dobogóról.”

“Most az a dolgunk, hogy áttanulmányozzuk az adatokat, és megnézzük, mi is történt valójában ezen a hétvégén. Rá kell jönnünk, miként tudnánk megoldást találni a problémákra, hogy jobbak legyünk a következő versenyen.”

Kubica csapattársa, Nick Heidfeld vélhetően minél előbb el szeretné felejteni a mai napot, ugyanis a német pilóta mindössze csak a tizenharmadik helyen landolt, pedig nem voltak különösebb problémái.

“Természetesen csalódott vagyok az eredmény miatt” – mondta Heidfeld. “Már a rajtnál két pozíciót vesztettem, és nem tudtam előrébb kerülni. Most a következő silverstone-i tesztre, és az azt követő versenyre kell koncentrálnunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!