Robert Kubica csütörtökön elmondta, még nem adta fel a reményt, és bízik benne, hogy harcban maradhat a bajnoki címert a szezon hátralévő részében. A lengyel pilóta hazai versenyének tekinti a magyar futamot, ahol mindent megtesz majd azért, hogy jól szerepeljen.
Robert Kubica csütörtökön elmondta, még nem adta fel a reményt, és bízik benne, hogy harcban maradhat a bajnoki címert a szezon hátralévő részében. A lengyel pilóta hazai versenyének tekinti a magyar futamot, ahol mindent megtesz majd azért, hogy jól szerepeljen.
A BMW Sauber pilótája a júniusi Kanadai Nagydíjon aratott győzelme óta még csak az első négybe sem tudott bekerülni, így nem csoda, hogy az elsőről visszacsúszott a bajnokság negyedik helyére, és jelenleg 10 pont a lemaradása a listavezető Hamiltonnal szemben.
A lengyel pilóta azonban úgy érzi, még minden esélye megvan arra, hogy behozza lemaradását, és harcba szálljon a bajnoki címért a szezon hátralévő részében.
“Az elmúlt két versenyen nem volt szerencsém, különösen Hockenheimben. A negyedik helyen autóztam, de a biztonsági autó mindent megváltoztatott, néhányan előre kerültek, és jobb gumikon voltak” – mondta Kubica.
“Bár matematikailag még minden esélyem megvan a győzelemre, nagyon keményen kell hajtanom, mert a dolgok egyik pillanatról a másikra megváltozhatnak. A szezon első versenyét követően Hamiltonnak tíz, míg nekem nulla pontom volt, azonban hét futam után én vezettem a bajnokságot.”
Kubica továbbá bízik benne, hogy a hétvégi futamon fordul majd a kocka, ahol rengeteg lengyel rajongó szurkol majd neki a helyszínről.
“Hazai versenyemnek tekintem a magyar futamot, hiszen ez van legközelebb hazámhoz. Amíg nem lesz Lengyel Nagydíj, addig a Magyar Nagydíj a hazai versenyem. Az elmúlt években hatalmas támogatást kaptam rajongóimtól, így már nagyon várom a futamot, és bízom benne, hogy jó lesz a légkör, illetve az idő.”