A BMW Sauber lengyel versenyzője, Robert Kubica kijelentette, nem változtat hozzáállásán és a továbbiakban is agresszívan készül a versenyekre, hogy egészen a szezon végéig harcban maradhasson a bajnoki címért folytatott küzdelemben.
A BMW Sauber lengyel versenyzője, Robert Kubica kijelentette, nem változtat hozzáállásán és a továbbiakban is agresszívan készül a versenyekre, hogy egészen a szezon végéig harcban maradhasson a bajnoki címért folytatott küzdelemben.
Annak ellenére, hogy mindössze két ponttal van csak lemaradva a vezető trió mögött a bajnokságban, Kubica elmondta, abszolút nyugodtan várja a folytatást, és csak az utolsó versenyeken fog aggódni a bajnoki cím miatt – feltéve, ha még partiban lesz a trófeáért.
“Hozzáállásom semmit nem változott, minden maradt a régiben” – mondta a lengyel versenyző Hockenheimben.
“Minden egyes versenyen a lehető legtöbb pontra hajtok, és mindent megteszek majd azért, hogy a legtöbbek kihozzam az autómból. Ha ezt sikerül elérnem, és ez elég lesz ahhoz, hogy megnyerjem a bajnokságot az utolsó versenyen, akkor majd elkezdek gondolkodni a bajnoki címen. Azonban egyelőre mindig csak a következő versenyre koncentrálok.”
Kubica továbbá úgy gondolja, hogy sokkal tisztább képet kaphatunk majd az erőviszonyokról a következő két versenyen, a német és a magyar futamon, ugyanis a Francia-, és a Brit Nagydíjon látottak alapján nagyon nehéz lenne felmérni a valós viszonyokat.
“Az elmúlt két verseny teljesen különböző volt” – mondta. “Magny-Cours-ban a Ferrari mindenkinél gyorsabb volt, míg Silverstone-ban sokkal lassabbak voltak, mint azt bárki is gondolta volna. A McLaren ennek éppen az ellentettje, hiszen lassúak voltak Magny-Cours-ban, és szuper gyorsak Silverstone-ban.”
“Úgy gondolom, hogy az időmérőn Silverstone-ban mi is sokkal versenyképesebbek voltunk, mint amire számítottunk. Silverstone alapján azonban nehéz lenne bármit is mondani, mert egy bolond hétvége volt. Majd a következő két versenyen, még a nyári szünet előtt megláthatjuk, hogyan is állunk” – folytatta a lengyel versenyző, aki nem tartja kizártnak, hogy csapata továbbra is harcban marad a McLarennel és a Ferrarival a szezon hátralévő részében.
Arra a kérdésre, hogy csapata egyenletes teljesítménye elég lesz-e ahhoz, hogy megnyerje a bajnokságot, Kubica a következőket mondta: “Ez attól függ. Attól, hogy a többiek miként teljesítenek.”