Kvyat: A Red Bull változtatott hozzáállásán - F1VILÁG.HU

Kvyat: A Red Bull változtatott hozzáállásán

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Red Bull erősebben fejezheti be az idei szezont, miután változtatott módszerein, tanulva az év elején felmerült és sokszor komoly fejtörést okozó problémáiból, állítja Daniil Kvyat.


A Red Bull erősebben fejezheti be az idei szezont, miután változtatott módszerein, tanulva az év elején felmerült és sokszor komoly fejtörést okozó problémáiból, állítja Daniil Kvyat.

Azt követően, hogy a második helyen végzett a tavalyi évben három futamgyőzelmével, a Red Bull komoly visszaesést produkált idén, nagyban köszönhetően a Renault motor gyengeségének és megbízhatatlanságának.

A csapat továbbá úgy gondolja, hogy az autó orrkúpját érintő szabályváltozások is negatívan hatottak aerodinamikai teljesítményükre az idei évben, azonban Kvyat meggyőződése, hogy a Red Bull már túljutott legkomolyabb problémáin.

„Természetesen voltak gondjaink az év elején, amiket már megértettünk, és elkezdtünk módosítani a hozzáállásunkon” – mondta az orosz versenyző.

„Ezek a módosítások pedig kezdik éreztetni a hatásukat, látom már a szervezetben a javulást, és sokkal magabiztosabban érzem magam a csapatban.”

„A szezon elején voltak gondjaim, nem tagadom, sokan vicces dolgokat mondtak, de egy-két hónap alatt nem felejtettem el vezetni. Volt sok kérdőjel a fejemben, de sikerült még jobban megismernem magam, és azt gondolom, hogy ez sokat segített a fejlődésemben.”

A Red Bull már fiatal kora óta segíti Kvyat pályafutását, így maga az érintett bízik abban, hogy valamit visszaadhat ezért cserébe.

„Minden nagy csapatnak vannak hullámvölgyei és hullámhegyei egyaránt, jelenleg lent vagyunk” – folytatta.

„Most azon vagyunk, hogy előrébb kerüljünk, és nagyon boldog lennék, ha ismét az élen lennénk, egy olyen csapattal, melynek már régóta a részese vagyok.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!