Parádés teljesítményt nyújtva a tizenkettedik helyről rajtolva negyedikként ért célba Belgiumban a Red Bull Racing ifjú versenyzője, Daniil Kvyat.
Parádés teljesítményt nyújtva a tizenkettedik helyről rajtolva negyedikként ért célba Belgiumban a Red Bull Racing ifjú versenyzője, Daniil Kvyat.
Az orosz tehetség főleg a spa-francorchampsi verseny második felében brillírozott, amikor számos riválisát éles csatában előzte meg.
Kvyat azt mondta, a verseny ezen szakasza nagyszerűen alakult, és bár tudja, hogy a soron következő versenyhétvégén, Monzában nehéz dolguk lesz, biztos benne, hogy ott is sikerül majd a legtöbbet kihozni az autóból.
„A verseny második fele majdhogynem tökéletesre sikeredett” – mondta elégedetten az orosz.
„A futam vége felé egész egyszerűen szárnyaltunk! Olyan autókat tudtunk megelőzni, melyek sokkal versenyképesebbek a miénknél.”
„Az évad eleje elég nehezen alakult számunkra, de megtanultunk alkalmazkodni. Monzában nem lesz könnyű dolgunk, kompromisszumokat kell kötnünk, de képesek vagyunk erre.”