A Brit Nagydíjnak otthont adó Silverstone-ban mutatta be 2012-es versenyautóját a média képviselőinek a Force India Forma-1-es alakulata.
A Brit Nagydíjnak otthont adó Silverstone-ban mutatta be 2012-es versenyautóját a média képviselőinek a Force India Forma-1-es alakulata.
Ahogyan arra számítani lehetett, az indiai kiscsapat autóján is megtalálható a Caterham és a Ferrari versenygépeiről már megismert ún. „kacsacsőr” orr, ám emellett számos aerodinamikai újítást is bevet a 2012-ben a Paul di Resta – Nico Hülkenberg párossal rajthoz álló istálló.
A csapat nagy célokat tűzött ki maga elé: amellett, hogy rendszeresen a pontokért akar harcolni, 2012-ben időnként már a „nagyokat” is megszorongatná.
„Azt hiszem, minden egyes személy rengeteg energiát fektetett ebbe az autó” – mondta Paul di Resta a Sky Sports News televíziónak nyilatkozva. „Remélhetőleg sikerült megtartanunk a tavaly év végén szerzett lendületünket.”
„Reméljük, amikor az új autó pályára gurul, megmutatja nekünk, mire is képes.”
Az Autosport című brit szaklap technikai szakértője, Gary Anderson szerint a Force India új, VJM05-ös konstrukciója első ránézésre nagyon ígéretesnek tűnik.
„Engem lenyűgözött, és számomra ez tűnik a legjobb csomagnak – mondom ezt úgy, hogy már láttam a Ferrari új autóját. Minden területén jónak tűnik, A kipufogó kicsit semmitmondó, de ezen könnyen lehet változtatni.”