Már nem hajlik a Ferrari és a Red Bull szárnya - F1VILÁG.HU

Már nem hajlik a Ferrari és a Red Bull szárnya

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Mercedes és a McLaren csapatvezetője úgy gondolja, hogy az FIA szigorított tesztjeinek köszönhetően, végéhez érkezik a flexi-szárny botrány, ugyanis már most szemmel látható, hogy nem hajlanak annyira a Ferrari és a Red Bull szárnyai, mint korábban.


A Mercedes és a McLaren csapatvezetője úgy gondolja, hogy az FIA szigorított tesztjeinek köszönhetően, végéhez érkezik a flexi-szárny botrány, ugyanis már most szemmel látható, hogy nem hajlanak annyira a Ferrari és a Red Bull szárnyai, mint korábban.

A szövetség a hétvégi Belga Nagydíjon már egy szigorúbb teszt alá vetette a versenygépeket, és a következő futamnak helyet adó Monzában újabb szigorításokat tervez, hogy kiszűrje az esetlegesen hajlékony első légterelőket, miután felmerült a gyanú, hogy a szóban forgó két alakulat trükközik.

Bár a Red Bull Racing vezetése hangsúlyozta, hogy nem változtatott konstrukcióján, és ugyanazokat az első szárnyakat hozta magával Spa-Francorchamps-ba, mint amikkel Budapesten is teljesített, a riválisok szerint merevítettek az első szárnyelemen.

„Mindannyiunk számára világos, hogy ami látható volt az elmúlt néhány versenyen, most nem ismétlődött meg” – mondta a Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn, célozva ezzel a riválisok első szárnyaira.

„Nem tudom, hogy mi történhetett, de úgy tűnik számomra, hogy most más a helyzet, és szerintem ezt mindenki nagyon jól látja.”

A McLaren csapatvezetője, Martin Whitmarsh a következőkkel folytatta: „Mindannyian jól láthatjuk, hogy az első szárnyak más keménységűek, és más pozícióban, jóval feljebb vannak, mint az elmúlt versenyeken, valamilyen okból kifolyólag.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!