Felipe Massa fantasztikus teljesítményt nyújtva megszerezte a pole pozíciót az időmérő edzésen Isztambulban, így ő várhatja az élről a holnapi Török Nagydíjat. A brazil pilóta mellől Hamilton, míg a második sorból Raikkönen és Alonso indulhat.
Felipe Massa fantasztikus teljesítményt nyújtva megszerezte a pole pozíciót az időmérő edzésen Isztambulban, így ő várhatja az élről a holnapi Török Nagydíjat. A brazil pilóta mellől Hamilton, míg a második sorból Raikkönen és Alonso indulhat.
Első etap
A szokásostól eltérően már az edzés elején nagy volt a forgalom a pályán, a kisebb csapatok versenyzői egymást váltották az élen, mielőtt még megérkeztek volna a nagyok, akik azonnal háttérbe szorították őket.
Az idei évben egyre jobban teljesítő Williams versenyzői az ötödik percben az élre álltak, majd jött Kovalainen és ideiglenesen átvette a vezetést.
Az edzés felénél járva az élmenők is kimerészkedtek a pályára. Elsőként a bajnokság élén álló Lewis Hamilton kezdte meg gyorskörét, és nem meglepő módon, azonnal átvette a vezetést. A brit pilóta azonban nem örülhetett sokáig, mert jött Raikkönen, aki a hét addigi legjobb eredményét megfutva, 1:27.294-es idejével magabiztosan elverte ellenfeleit.
A finn pilóta csapattársa, Felipe Massa sem tétlenkedett, a brazil az első két szektorban hihetetlenül gyors volt, ám a pálya utolsó szakaszában hibázott, így csak az időközben a második helyre felugró Alonso mögött a harmadik helyen landolt.
Az első négy helyet, ahogy arra számítani is lehetett a McLaren és a Ferrari versenyzői foglalták el, akiket a BMW Sauber duója, Robert Kubica és Nick Heidfeld követett.
Az utolsó percekre is maradt némi izgalom. Annak ellenére, hogy a tegnapi edzéseken szárnyaltak a Toyoták, Ralf Schumacher már az első körben kiesett. Jenson Button és Rubens Barrichello a csodával határos módon bejuttatta a több sebből vérző Hondát a második körbe, így az első etap legnagyobb vesztese kétségkívül Ralf Schumacher volt.
Ha már vesztesről beszélünk, akkor meg kell említeni azt is, hogy Anthony Davidson fantasztikus teljesítményt nyújtva bejuttatta a Super Agurit a második körbe.
Az első etap végén a következő versenyzők búcsúztak: Vitantonio Liuzzi (Toro Rosso), Ralf Schumacher (Toyota), Takuma Sato (Super Aguri), Sebastian Vettel (Toro Rosso), Adrian Sutil (Spyker), és Sakon Yamamoto (Spyker).
Második etap
Az első három percben mindenki a boxban várakozott, mígnem Alex Wurz ki nem hajtott a pályára. A Williams osztrák versenyzője a tízes kanyarban megcsúszott, és mivel nem volt értelme tovább folytatnia gyorskörét, azonnal beállt a boxba. Öt perc után tehát még senkinek nem volt mért köre.
Az első időt a Toyota olasz versenyzője, Jarno Trulli futotta meg, akit azonnal leszorított a képzeletbeli trónról a Red Bull Racing duója, Mark Webber és David Coulthard. Az edzés feléhez közeledve a Renault finn pilótája, Heikki Kovalainen állt az élre, de megjöttek a McLaren és a Ferrari versenyzői, és ott volt vége a többieknek.
Elsőkét Raikkönen futotta meg gyorskörét. A finn pilóta fantasztikus 1:26.902-es idejével toronymagasan átvette a vezetést, majd jött Hamilton, aki 34 ezreddel maradt csak el riválisa legjobbjától, így ideiglenesen megszerezte a második helyet. A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa éppen, hogy csak kicsúszott az 1:27-ből, így be kellett érnie a harmadik hellyel.
Bár senki nem számított arra, hogy Alonso lesz a befutó, a spanyol kimagasló időt ment a második szektorban, és 1:26.841-es idejével mindenkit maga mögé utasítva az élre állt.
A BMW Sauber versenyzői ezredre azonos időt futottak, ám Kubica kaparintotta meg az ötödik helyet, mert előbb haladt át a célvonalon, mint Heidfeld. Az első hat helyezett kivételével mindenki kihajtott a pályára az utolsó percekben, hogy a hajrában bekerülhessen az első tízbe.
Nico Rosberg a végén felugrott a hetedik helyre, míg az első tíz sorát Kovalainen, Trulli, és a Renault olasz versenyzője, Giancarlo Fisichella zárta. A Super Aguri brit versenyzője, Anthony Davidson ugyan remek időt autózott, az utolsó pillanatban mégis kiesett az első tízből, és csak a tizenegyedik helyről kezdheti meg a vasárnapi futamot.
A második etap végén a következő versenyzők búcsúztak: Anthony Davidson (Super Aguri), Mark Webber (Red Bull), David Coulthard (Red Bull), Rubens Barrichello (Honda), Jenson Button (Honda), és Alex Wurz (Williams).
Harmadik etap
Ahogy azt már megszokhattuk, a harmadik, mindent eldöntő tizenöt perces edzés első szakasza az üzemanyag-fogyasztásról szólt. A McLaren a múltkori esetből tanulva jó távol tette egymástól versenyzőit, hogy még véletlenül se fordulhasson elő az, ami az augusztus eleji Magyar Nagydíjon történt.
Elsőként Raikkönen hajtott ki a pályára, akit Hamilton és a másik Ferrarival versenyző, Felipe Massa követett. Alonso a garázsból várta a zöld jelzést.
Ahogy arra számítani lehetett, az edzés felénél mindenki kiállt a boxba új gumikért.
Raikkönen teljesítette az első gyorskört a harmadik etapban. A finn versenyző ez első szektorban hibázott, lecsúszott az ívről, ám ennek ellenére remek időt autózott. A mögötte befutó Alonso és Hamilton sem tudta megelőzni a Ferrari versenyzőjét, ám jött Massa, aki 1:27.520-as idejével 26 ezreddel ugyan, de átvette a vezetést. Az első három helyezett egy századon belül volt.
A döntés azonban ismét az utolsó pillanatra maradt. Elsőként Raikkönen teljesítette utolsó gyorskörét, ám nem tudott javítani, nem úgy, mint Hamilton, aki ideiglenesen átvette az első helyet, ám jött Massa, aki 44 ezreddel ugyan, de elhappolta a bajnokság élén álló brittől a pole pozíciót, így minden esélye megvan arra, hogy megismételje tavalyi sikerét. Alonso a kemény keverékekkel csak a negyedik helyen végzett. A McLaren és a Ferrari versenyzőit a BMW Sauber duója követte.
Török Nagydíj – időmérő:
Poz Pilóta Csapat Idő
01 Massa Ferrari 1:27.488 1:27.039 1:27.329
02 Hamilton McLaren 1:27.513 1:26.936 1:27.373
03 Räikkönen Ferrari 1:27.294 1:26.902 1:27.546
04 Alonso McLaren 1:27.328 1:26.841 1:27.574
05 Kubica BMW 1:27.997 1:27.253 1:27.722
06 Heidfeld BMW 1:28.099 1:27.253 1:28.037
07 Kovalainen Renault 1:28.127 1:27.784 1:28.491
08 Rosberg Williams 1:28.275 1:27.750 1:28.501
09 Trulli Toyota 1:28.318 1:27.801 1:28.740
10 Fisichella Renault 1:28.313 1:27.880 1:29.322
11 Davidson Super Aguri 1:28.304 1:28.002
12 Webber Red Bull 1:28.500 1:28.013
13 Coulthard Red Bull 1:28.395 1:28.100
14 Barrichello Honda 1:28.792 1:28.188
15 Button Honda 1:28.373 1:28.220
16 Wurz Williams 1:28.360 1:28.390
17 Liuzzi STR-Ferrari 1:28.798
18 Schumacher Toyota 1:28.809
19 Sato Super Aguri 1:28.953
20 Vettel STR-Ferrari 1:29.408
21 Sutil Spyker 1:29.861
22 Yamamoto Spyker 1:31.479Az eredmények nem hivatalosak