Massa: Katasztrofális versenyem volt - F1VILÁG.HU

Massa: Katasztrofális versenyem volt

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kész katasztrófaként jellemezte a vasárnapi Spanyol Nagydíjat a Williams Forma-1-es csapatának versenyzője, Felipe Massa.


Kész katasztrófaként jellemezte a vasárnapi Spanyol Nagydíjat a Williams Forma-1-es csapatának versenyzője, Felipe Massa.

A brazil pilóta nem tudott pontot szerezni Barcelonában, miközben csapattársa, Valtteri Bottas ötödikként ért célba a bajnokság ötödik versenyén.

Miután hibázott az időmérőn, Massa csak a kilencedik helyről rajtolhatott vasárnap, ám optimistán várta a futamot, elmondása szerint ugyanis az FW36-os versenygép tempója igencsak erősnek bizonyult.

A futamon azonban nem tudott feljebb lépkedni, és a Force Indiák, valamint a McLarenek mögött csak tizenharmadik lett.

„Katasztrófa volt” – mondta Massa, aki háromkiállásos taktikával próbál előrébb jutni, de végül nem tudott pontszerző helyen végezni.

„Nehéz verseny volt. A futam nagy részében forgalomban autóztam, küszködtem a gumikopással. De a tapadás úgy általában problémát okozott. Sokkal rosszabb volt a helyzet, mint szombaton, illetve pénteken, a hosszú etapokon.”

„Nagyon nehéz volt dolgozni a gumikkal, az egyetlen különbség pedig az volt, hogy csökkent a hőmérséklet szombathoz képest. Talán arról volt szó, hogy ami Valtteri esetében jó irányba terelte a dolgokat, az nálam pont fordítva sült el. Nem tudom, de ki kell elemeznünk, mert egész hétvégén nagyon versenyképes voltam, és aztán a futamra hirtelen minden megváltozott.”

„Másféle taktikával próbálkoztam, hogy lássuk, tudunk-e javítani, de nem jött össze. Folyamatosan mások mögött autóztam, emiatt pedig jobban koptak a gumik, de összességében az autó tapadása nem volt rendben.”

Probléma ellenére Massa úgy érzi, a Williams sokat javult a barcelonai hétvégén.

Hirdetés

„Jó irányba haladunk. Valtteri eredményének hála megelőztük a McLarent az összetettben, és jobbak voltunk, mint a Force India – mely csapat mindössze 11 ponttal előz meg bennünket. Minden teljesen nyitott tehát, küzdenünk kell.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!