A Red Bull birodalom feje, Dietrich Mateschitz kijelentette, legalább egyik csapatát az első ötben szeretné látni az idei konstruktőrök versenyében.
A Red Bull birodalom feje, Dietrich Mateschitz kijelentette, legalább egyik csapatát az első ötben szeretné látni az idei konstruktőrök versenyében.
A Red Bull Racing a hetedik, míg fiókcsapata, a Scuderia Toro Rosso a hatodik helyen végzett a tavalyi évben a gyártók versenyében, miután utóbbi, Sebastian Vettel vezetésével megszerezte első futamgyőzelmét a Forma-1-ben.
Mateschitz éppen ezért optimistán tekint a jövőbe, azonban abszolút reális célokkal várja az idei évet, és kijelentette, az első ötben szeretné látni egyik csapatát a konstruktőrök versenyében.
“Optimistán várjuk az idei évet” – mondta az osztrák milliárdos az újságíróknak az e heti teszteknek helyet adó spanyolországi Jerezben. “Egy igen erős versenyzői párosunk van, akik a következő idényben képesek lehetnek közelebb kerülni a két-három élcsapathoz.”
“Nem lehet célunk az ötödik helynél hátrább végezni idén. A középmezőny elején kell lennünk” – tette hozzá Mateschitz, aki azt is elárulta, hogy véleménye szerint egyik csapata sem veti be a KERS-t a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.
“Nem számítok arra, hogy sok csapat használná a rendszert az idei évben, és azt sem tudom elképzelni, hogy csapataink azzal kezdenék meg a szezont.”
A Red Bull két csapata, motorpartnere, a Renault, illetve a Ferrari által fejlesztett hibrid rendszert használja majd, ha használja az idei szezonban.