A McLaren Mercedes vezetése úgy gondolja, hogy a soron következő, egymás utáni hétvégén megrendezésre kerülő Belga-, illetve Olasz Nagydíj kulcsfontosságú lesz a bajnokság szempontjából.
A McLaren Mercedes vezetése úgy gondolja, hogy a soron következő, egymás utáni hétvégén megrendezésre kerülő Belga-, illetve Olasz Nagydíj kulcsfontosságú lesz a bajnokság szempontjából.
Lewis Hamilton továbbra is vezeti a bajnokságot, hat ponttal megelőzve Felipe Massát, aki valenciai futamgyőzelmével megakadályozta, hogy a McLaren megszerezze zsinórban 3. elsőségét.
Spa-Francorchamps és Monza ad majd otthont a szezon utolsó két európai versenyének, mielőtt a mezőny a tengerentúlra utazna, ahol a Szingapúri-, a Kínai, a Japán-, illetve a Brazil Nagydíjjal véget ér az idei bajnokság.
A McLaren F1 vezérigazgatója, Martin Whitmarsh szerint kulcsfontosságú, hogy Hamilton maximalizálni tudja előnyét a következő két versenyen, még mielőtt a mezőny a tengerentúlra utazna az utolsó négy futamra.
“A következő két verseny kulcsfontosságú lesz a bajnoki címért folytatott küzdelemben” –mondta a szakember. “Fontos, hogy csapatunk összes dolgozója azon legyen, hogy probléma nélkül lefuthassanak ezek a futamok, és jó formában kezdhessük meg a tengerentúli versenyeket.”
Miközben a Ferrarinak két motorproblémája is volt az elmúlt versenyeken, Whitmarsh továbbra sem aggódik a Mercedes V8-as erőforrásának megbízhatósága miatt, pedig mind Spa, mind Monza motorgyilkos pálya.
“Az igazság az, hogy abszolút megbízunk a Mercedes-Benznél dolgozó kollégáinkban, és úgy érezzük, hogy mind a teljesítmény, mind pedig a megbízhatóság terén első osztályú a motorunk.”
“Azonban a Ferrari motorhibái is bizonyítják, hogy még egy befagyasztott erőforrás is meghibásodhat, így semmit nem vehetünk biztosra.”
“Mindig fennáll a veszélye annak, hogy gond lesz a motorral, különösen, ha két egymást követő gyors pályán kerül megrendezésre a verseny. Azonban annyi előnyünk még van, hogy mindkét versenyzőnk kihasználhatja dzsókerét, és tíz rajthelyes büntetés nélkül motort cserélhet autójában.”
Whitmarsh azt is elárulta, hogy a McLaren néhány apróbb újítással ugyan készül a monzai hétvégére, legfőbb feladatának azt érzi, hogy tökéletesítse csomagját, és mindent megtegyen annak érdekében, hogy ne kövessen el hibát.
“Lesz néhány aerodinamikai fejlesztés, bár szembetűnő elemek nem kerülnek az autóra. Továbbra is azon vagyunk, hogy minden esetlegesen felmerülő problémát elhárítsunk. Kemény csatát kell még vívnunk a bajnoki címért, ezért mind a teljesítményünknek, mind a megbízhatóságunknak tökéletesnek kell lennie” – tette hozzá Whitmarsh.