Eric Boullier, a McLaren csapatfőnöke elárulta, miután az elmúlt időszakban sikerült előrelépéseket tenniük versenyautójukkal, folytatják a jelenlegi fejlesztési irányvonal mentén.
Eric Boullier, a McLaren csapatfőnöke elárulta, miután az elmúlt időszakban sikerült előrelépéseket tenniük versenyautójukkal, folytatják a jelenlegi fejlesztési irányvonal mentén.
Néhány hónapja a francia szakember még arról beszélt, ha a silverstone-i versenyig nem sikerült komoly fejlődést elérniük, radikális lépésekre lesz szükségük.
Boullier mindazonáltal nagyon elégedett az előrelépésekkel, így a wokingi gárda a jelenlegi ösvényen halad tovább.
„Ami azt illeti, jobban mentek a dolgok, mint vártuk” – mondta a McLaren versenyigazgatója.
„Most nem lesznek radikális változások. Olyan keményen folytatjuk a jelenlegi autó fejlesztését, amennyire csak tudjuk, hiszen ezt a koncepciót át tudjuk majd vinni a jövő évre is.”
„Az a fejlesztési csomag, melyet eredetileg Silverstone-ra terveztünk – de végül Ausztriában debütált – jól vizsgázott, szóval most minden egyes fejlesztést egy versennyel korábban tudunk pályára vinni. Németországban tehát több újításunk lesz majd, mint terveztük.”