A Donington Park tulajdonosa, Tom Wheatcroft hosszan tartó betegség után szombaton, 87 évesen távozott az élők sorából.
A Donington Park tulajdonosa, Tom Wheatcroft hosszan tartó betegség után szombaton, 87 évesen távozott az élők sorából.
A brit üzletember a 70-es években vásárolta meg, majd nyitotta meg Donington kapuit, és élete nagy álma vált valóra azzal, hogy 1993-ban vendégül láthatta a forma-1-es mezőnyt, miután pályája adott helyet az Európa Nagydíjnak.
Donington az évad elején egy 17 évre szóló szerződést kötött Bernie Ecclestone cégével, a FOM-mal, és úgy volt, hogy a jövő évtől itt rendezik a Brit Nagydíjat, azonban a pályának nem sikerült előteremtenie az átépítéshez és felújításhoz szükséges anyagi hátteret, így elvesztette a futam rendezésének a jogát.
A Brit Nagydíj nagy valószínűséggel megmenekül, és továbbra is Silverstone-ban kerül megrendezésre. A felek folyamatosan tárgyalnak, és már közel állnak egy hosszú távú szerződés véglegesítéséhez.