Ahogy arra számítani is lehetett, a Minichamps szerdán bejelentette, hogy Lewis Hamilton első futamgyőzelmének tiszteletére kiad egy 1:18-as, illetve egy 1:43-as méretarányú modellt.
Ahogy arra számítani is lehetett, a Minichamps szerdán bejelentette, hogy Lewis Hamilton első futamgyőzelmének tiszteletére kiad egy 1:18-as, illetve egy 1:43-as méretarányú modellt.
Mindkét modell hű mása lesz Hamilton a Kanadai Nagydíjon használt McLarenjének. Az autó aerodinamikai csomagja is tükrözi majd a valóságot, az első szárny elrendezés, illetve a hátsó szárny profil is hű mása lesz annak, amit Montrealban használt a wokingi alakulat. Mindkét modell limitált szériában kerül legyártásra, bár a forgalmazó egyelőre nem tette közzé a konkrét darabszámot.