Az FIA elnöke, Max Mosley úgy gondolja, hogy a McLaren örülhet, mert olcsón megúszta a 2007-es szezont beárnyékoló kémbotrányt, ugyanis az igazi büntetés az lett volna, ha versenyzőit is kizárják a világbajnokságból.
Az FIA elnöke, Max Mosley úgy gondolja, hogy a McLaren örülhet, mert olcsón megúszta a 2007-es szezont beárnyékoló kémbotrányt, ugyanis az igazi büntetés az lett volna, ha versenyzőit is kizárják a világbajnokságból.
Az irányító testület 100 millió dolláros pénzbüntetéssel sújtotta, és kizárta a konstruktőrök versenyéből a wokingi alakulatot a 2007-es idényben, miután bűnösnek találta a kémügyben.
Mosley legutóbbi nyilatkozatában azonban elmondta, a McLaren nagyon olcsón megúszta a dolgot, mert sokkal komolyabb büntetést is kaphatott volna.
“Azért kaptak ilyen komoly pénzbüntetést, mert az elején azt hangoztatták, Coughlan (a McLaren akkori főtervezője) kivételével senki más nem tudott az ügyről. Aztán kiderült, hogy sokkal többen tudtak a titkos anyagról a cégen belül, mint azt korábban vallották. Bár a pénzbüntetés hatalmasnak hangzik, valójában az egyéni bajnokságból is ki kellett volna zárni őket” – mondta Mosley.
“Ez lett volna a logikus büntetés, egy olyan büntetés, mellyel senki nem szállhatott volna vitába. Jogosulatlanul jutottak hozzá más csapat technikai információihoz, így nincsen helyük a bajnokságban. Ha ezt megtettük volna, az sokkal nagyobb veszteség lett volna a McLaren számára, mint a 100 millió dollár, akár az üzletüket is tönkretehette volna.”
“Éppen ezért azt gondolom, hogy nagyon enyhe büntetést kaptak. Az emberek persze azt mondják, hogy hatalmas pénz a 100 millió dollár, nem is értik, hogy egy McLarenhez hasonló csapat számára milyen következményei lennének annak, ha teljesen kizárnák őket a bajnokságból.”
“Ezt kell mondanom – nem azért, mert McLaren ellenes vagyok –, hogy jogi szempontból nézve a dolgokat, szívem szerint kizártam volna őket a bajnokságból. Azonban a világtanács zöme a pénzbüntetés mellett volt” – tette hozzá Mosley.