Ahogy a vezetőség azt korábban már elárulta, az idei szezonzárónak helyet adó Abu Dhabi Nagydíj különleges lesz. Most kiderült, hogy a szervezők nem csak a pálya lenyűgöző adottságaira gondoltak, hanem a rendhagyó kezdési időpontra.
Ahogy a vezetőség azt korábban már elárulta, az idei szezonzárónak helyet adó Abu Dhabi Nagydíj különleges lesz. Most kiderült, hogy a szervezők nem csak a pálya lenyűgöző adottságaira gondoltak, hanem a rendhagyó kezdési időpontra.
Ugyanis azzal, hogy a tervezettnél két órával későbbre, helyi idő szerint öt órára tolták a kezdés időpontját, a Forma-1 történetének első olyan versenye kerül megrendezésre november elsején, ahol világosban rajtol el, és sötétben, már kivilágított pályán ér célba a mezőny.
“A Yas Marina Circuit már a kezdetektől fogva úgy lett építve, hogy nappali és éjszakai versenyeknek egyaránt helyet tudjon biztosítani” – mondta az Abu Dhabi Motorsport Szövetség ügyvezetője, Richard Cregan.
“Az, hogy megrendezhetjük a Forma-1 történetének első nappali/éjszakai versenyét, lehetőséget biztosít számunkra, hogy bemutathassuk a pálya belső rugalmasságát és első osztályú, csúcstechnológiáját, létesítményeit.”
“Mindig is az volt a vágyunk, hogy megmutassuk a világnak ezt a hihetetlen látványos színhelyet, és ez a döntés ezt lehetővé teszi.”
A kezdés eltolásával közép-európai idő szerint a szokásos időpontban, délután kettő órakor veszi kezdetét a száguldás, és várhatóan a verseny felénél kezd majd szürkülni, és a végéig teljesen besötétedik.
A szervezők elmondták, hogy már a rajt előtt (a boxutca kijáratának megnyitása pillanatában) felkapcsolják a világítást, hogy a versenyzőket a lehető legkevésbé zavarja a sötétedés, és ne legyen hirtelen váltás.
A pénteki második edzés, illetve a szombati időmérő is hasonló körülmények között kerül lebonyolításra, hogy a versenyzők és csapatok szokhassák a helyzetet.
A sport történetének első éjszakai versenyét tavaly rendezték Szingapúrban, amely osztatlan sikert aratott mind a nézők, mind a szakemberek körében, így biztosra vehető, hogy az Abu Dhabi Nagydíj is lenyűgöző lesz, nappali/éjszakai versenyével.
A pálya a legmodernebb világítástechnikával van felszerelve.