Nehéz döntés előtt áll a Renault - F1VILÁG.HU

Nehéz döntés előtt áll a Renault

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Renault vezetése bevallotta, hatalmas dilemma előtt állnak, ugyanis nem tudják, hogy mi lenne a jobb: tovább folytatni az idei modell fejlesztését, vagy már most megkezdeni a felkészülést a következő idényre.

A Renault vezetése bevallotta, hatalmas dilemma előtt állnak, ugyanis nem tudják, hogy mi lenne a jobb: tovább folytatni az idei modell fejlesztését, vagy már most megkezdeni a felkészülést a következő idényre.

Azzal, hogy a jövő évtől komoly változások lesznek a Forma-1-ben, néhány csapat, köztük a Honda Racing is, úgy döntött, már az első versenyeket követően áthelyezi a fő hangsúlyt a 2009-es idényre, és elkezdi új autója fejlesztését, hogy előnyben legyen a többiekkel szemben.

Azonban az olyan csapatok, mint a Renault, melyek harcban vannak a pozíciókért a konstruktőrök versenyében, nincsenek könnyű helyzetben, ugyanis nehezen tudják eldönteni, mikor helyezzék át a fő hangsúlyt jövő évi versenygépükre.

“Soha nem könnyű a döntés. Minden attól függ, hogy hol állsz a bajnokságban, és hogy véleményed szerint mit érhetsz még el az adott évben” – mondta a Renault főmérnöke, Pat Symonds a csapat hivatalos weboldalán.

“Ha a harmadik helyen állsz, és esélyed sincs feljebb kerülni, ám attól sem kell tartanod, hogy visszacsúszol a negyedik pozícióba, ami a tavalyi évben fennállt, nem nehéz meghoznod a döntést, azonnal elkezdhetsz gőzerővel dolgozni a jövő évi modellen. Azonban ha harcban vagy, ami jelenleg a helyzet, folyamatosan fejlesztened kell.”

“Akkor nincs is gond, ha az idei fejlesztések hasznosak lehetnek a jövő évben, azonban jövőre túl sok szabálymódosítás lesz ahhoz, hogy az idei technikát felhasználhassuk. A jövő évi versenygép egy teljesen más modell lesz, változnak az aerodinamikai szabályok, bevezetésre kerül a KERS, illetve a slick abroncsok. Éppen ezért minden eddiginél fontosabb, hogy minél előbb megkezdjük a jövő évi autó fejlesztéseit.”

“Nem könnyű a dolgunk. Nagy csapat vagyunk, de mégsem elég nagy ahhoz, hogy párhuzamosan két nagy projectet is futtassunk. Azok a csapatok, melyek szenvednek az idei évben, mint például a Honda, már most megkezdhetik az új autó fejlesztését, mert nincs mit veszíteniük” – folytatta a szakember.

A Renault jelenleg a hetedik helyen áll a konstruktőrök versenyében, ám Symonds úgy gondolja, hogy az először a Spanyol Nagydíjon bemutatott újításokkal, rengeteget fejlődött csapata.

“A szezonnyitón Ausztráliában egy olyan autóval kellett mennünk, amellyel egyáltalán nem voltunk megelégedve. Azóta viszont rengeteget fejlődtünk, és ez az eredményekben is megmutatkozik, így magabiztos vagyok a folytatást illetően. Már csak egy dolog bosszant, mégpedig az, hogy valamilyen okból kifolyólag nem fejezzük be a versenyeket, így tehát ezen kell most dolgoznunk” – tette hozzá Symonds.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!