A Renault fő-versenymérnöke, Alan Permane szerint a francia alakulat Monacóban nyújtott teljesítménye azt bizonyítja, hogy az elmúlt két év világbajnoka kitört a középmezőnyből. A szakember azonban tisztában van azzal, hogy még rengeteget kell fejlődniük.
A Renault fő-versenymérnöke, Alan Permane szerint a francia alakulat Monacóban nyújtott teljesítménye azt bizonyítja, hogy az elmúlt két év világbajnoka kitört a középmezőnyből. A szakember azonban tisztában van azzal, hogy még rengeteget kell fejlődniük.
Azt követően, hogy az első négy versenyen csúnyán elvérzett a világbajnok Renault, Giancarlo Fisichella a Monte-Carlói Nagydíjon bezsebelt negyedik helyével a csapat idei legjobb eredményét érte el, mely bizakodásra adhat okot.
“A csapat összes tagja keményen dolgozott az elmúlt hónapokban, hogy felülkerekedjünk a problémáinkon, és a monacói eset is bizonyítja, hogy sikerült előrelépést elérnünk” – mondta Permane a csapat hivatalos weboldalán. “Tradicionálisan jól fekszik a csapatnak az utcai pálya, és a fejlesztések meghozták gyümölcsüket. Azonban annak ellenére, hogy a negyedik helyen végeztünk, egy kör hátrányban voltunk az élmenőkkel szemben. Ez is mutatja, hogy még rengeteget kell fejlődnünk.”
És bár a szakember tisztában van azzal, hogy Monacóban nem mindig jönnek ki a valós erőviszonyok, mégis magabiztosan várja a szezon hátralévő részét, mert úgy gondolja, sikerült javulást elérniük.
“Elég csak megnézni a Ferrari és a McLaren közti erőviszonyok alakulását: azt követően, hogy Bahreinben és Spanyolországban megnyerte a futamot, Massa több mint egy teljes percet kapott Alonsótól Monacóban. Ez egy tipikusan olyan ring, amely jobban fekszik egyeseknek” – folytatta Permane. “Bár tudjuk, hogy a hercegségben mindig jól teljesítünk, a korábbi teszteken látottak alapján azt gondolhatjuk, hogy jól fogunk szerepelni a következő futamokon.”
“Véleményem szerint egy átlagos pályán akár már a BMW-vel is felvehetjük majd a versenyt. Egészen eddig csak a visszapillantóból láttak minket, miközben a Toyotával, és a Red Bullal küzdöttünk. Biztos vagyok benne, hogy a jövőbeli fejlesztésekkel kitörhetünk a középmezőnyből, és agresszív stratégiánkkal megközelíthetjük az élen állókat.”