A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier szerint az enstone-i gárdának semmi oka nincs a csalódottságra amiatt, hogy nem tudott nyerni a múlt hétvégi Bahreini Nagydíjon.
A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier szerint az enstone-i gárdának semmi oka nincs a csalódottságra amiatt, hogy nem tudott nyerni a múlt hétvégi Bahreini Nagydíjon.
Kimi Räikkönen és Romain Grosjean Sebastian Vettel mögött a második, illetve harmadik helyen ért célba vasárnap, esélyeiket azonban jelentősen lerontotta a szombati időmérő edzésen való gyengélkedés.
Boullier elárulta, egyáltalán nem csalódottak a vasárnapi eredmények miatt.
„Nyilvánvalóan elégedettnek kell lennem” – mondta a szakember az AUTOSPORT-nak. „Ez egy nagyszerű eredmény a csapat számára. Nagyon keményen dolgoztunk, remek hétvégénk volt.”
„Az időmérőn kicsit elvesztünk, de szépen felzárkóztunk a verseny során. És még örömtelibbé teszi az egészet az, hogy végre Romain is rátalált a helyes útra.”
Boullier kifejtette, véleménye szerint csapata jól döntött akkor, amikor a vasárnapi verseny során előrébb hozta Kimi Räikkönen második bokszkiállását, noha a finn a csapatrádión keresztül megkérdőjelezte ezt.
„Kint maradhattunk volna tovább, de meg akartuk erősíteni pozícióinkat, és könnyen át akartuk verekedni magunkat Paul di Restán” – mondta a csapatfőnök. „Tudtuk, hogy kényelmesen meglehet a második hely, szóval nem volt kockázat benne. A győzelemért nehéz lett volna menni, és egyébként is, az eredeti taktika szerint is csak egy-két körrel később jöttünk volna ki.”