Február 1-jén, reggel 8 óra 30 perckor mutatja be vadonatúj autóját, az RB7-es konstrukciót a Red Bull Racing csapata – áll az istálló hivatalos közleményében.
Február 1-jén, reggel 8 óra 30 perckor mutatja be vadonatúj autóját, az RB7-es konstrukciót a Red Bull Racing csapata – áll az istálló hivatalos közleményében.
Ezzel tehát eldőlt, hogy az osztrák csapat biztosan elkészül az új versenygéppel az első kollektív tesztsorozatra, melyet Valenciában rendeznek majd meg.
Az istálló nem tart ünnepélyes bemutatót: a két versenyző – Sebastian Vettel és Mark Webber – a Ricardo Tormo versenypálya bokszutcájában rántja le a leplet az új autóról, reggel 8:30-kor.
Habár az RB7-es versenygép még nem gurult pályára, a csapat már hetek óta teszteli azt a szimulátorban: a gárda világbajnoka, Sebastian Vettel a minap úgy nyilatkozott, az autónak tökéletesnek kell lennie, hiszen céljuk nem más, minthogy megvédjék tavaly megszerzett bajnoki címüket.