A Hispania kedden kiadott előzetesében meglepő módon említést sem tett arról, hogy milyen felállással áll rajthoz a hétvégén megrendezésre kerülő Japán Nagydíjon, mellyel kezdetét vették a találgatások.
A Hispania kedden kiadott előzetesében meglepő módon említést sem tett arról, hogy milyen felállással áll rajthoz a hétvégén megrendezésre kerülő Japán Nagydíjon, mellyel kezdetét vették a találgatások.
A csapatok előzeteseiben a vezetőség mellett szinte kivétel nélkül a versenyzők is megszólalnak, ám a Hispania mai közleményében csak a csapatfőnök, Colin Kolles nyilatkozott a hétvégi megmérettetésről, illetve arról, hogy mit vár a Japán Nagydíjtól.
Mivel a spanyol székhelyű alakulat az idei évben már négy különböző versenyzőt is rajthoz állított, sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon kik kapnak lehetőséget ezen a hétvégén, ugyanis minden jel arra utal, hogy a vezetőség még maga sem tudja, miként döntsön.
A júliusi Brit Nagydíjon Bruno Senna helyére ült be Sakon Yamamoto, ám azóta Karun Chandhokot helyettesíti, azaz helyettesítette egészen az elmúlt versenynek helyet adó Szingapúri Nagydíjig, ahol állítólag ételmérgezést kapott, így helyét a csapat másik tesztpilótája, Christian Klien vette át.
Az osztrák versenyző pedig kiválóan teljesített, jobban szerepelt, mint Senna, ami egyesek szerint arra ösztönözheti a csapatot, hogy őt ültesse a brazil helyére Japánban, ahol a hazai színeket képviselő Yamamoto szinte biztosan lehetőséget kap a versenyzésre.
Kolles ugyan a motorsport-total.com-nak tisztázta a helyzetet, és kijelentette, hogy a csapat „megszokott versenyzői” állhatnak majd rajthoz a hétvégén, sokak szerint továbbra sem biztos a Hispania hétvégi felállása.
„Terveink szerint megszokott versenyzőinket küldjük pályára. Ők pedig Senna és Yamamoto” – mondta a szakember a német weboldalnak adott nyilatkozatában, melyben hozzátette, hogy „soha nem lehet tudni, mi fog történni. Mi van akkor, ha valaki eltöri a lábát?”