Női versenyzőt igazolhat az amerikai csapat - F1VILÁG.HU

Női versenyzőt igazolhat az amerikai csapat

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az USF1 projekt technikai hátteréért felelős Ken Anderson elárulta, hogy komolyan érdeklődnek az IndyCar egyszeres futamgyőztese, Danica Patrick iránt, akinek szívesen biztosítanának tesztelési lehetőséget a közeljövőben.

Az USF1 projekt technikai hátteréért felelős Ken Anderson elárulta, hogy komolyan érdeklődnek az IndyCar egyszeres futamgyőztese, Danica Patrick iránt, akinek szívesen biztosítanának tesztelési lehetőséget a közeljövőben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy amerikai csoport már a jövő évben készen áll csapatot indítani az F1-ben. Bár egyelőre még nem sok mindent lehet tudni az USF1 istállóról, a vezetőség múlt héten elárulta, hogy február 24-én ismerteti pontos terveit.

A csapat állítólag két amerikai pilótát szeretne indítani a 2010-es idényben, így került a képbe Danica Patrick, aki az IndyCar egyik legnépszerűbb versenyzője.

“Kiváló pilóta, a sajtó minden mozdulatát figyeli” – mondta az USF1 technikai vezetője, Ken Anderson az AP-nek. “Tony George (az Indianapolis Motor Speedway elnöke) biztosan nagyon dühös lenne rám, ha elcsábítanám az IRL-ből, de majd meglátjuk.”

“Nem tudom, hogy érdekelné-e a dolog, ezt akarja-e csinálni. Azonban nagyon szívesen biztosítanánk neki tesztelési lehetőséget, és aztán majd meglátjuk, hogyan tovább.”

A múlt héten olyan hírek is szárnyra kaptak, melyek szerint az észak-karolinai főbázis mellett a csapat egy spanyol központot is felépítene, ami logikusnak tűnik, hiszen a téli tesztek nagy része Spanyolországban zajlik.

Anderson megerősítette, hogy valóban keresnek bázist a térségben, és az sem kizárt, hogy a WSR-ben is aktívan résztvevő Epsilon Euskadi istállóval osztoznak majd a Gipuzkoában fekvő gyáron.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!