A két versenyző óriási küzdelmet vívott egymással a hétvégi Osztrák Nagydíj hajrájában, a parázs csatának azonban végül ütközés lett a vége: Norris a 3-as kanyarban vetődött be a Red Bull mellé, kívülről próbálta körbeautózni ellenfelét, eközben azonban összeütköztek, és mindketten defektet kaptak.
Verstappen végül célba tudott érni az 5. helyen büntetése ellenére, Norris autója viszont olyannyira megsérült, hogy nem is tudta folytatni a versenyt. A brit szerint egyértelműen látszott, hogy a Red Bull nem remekelt nyomás alatt, több hibát is elkövettek.
„Azt gondolom, jó versenyt futottam a balesetig” — mondta szemmel látható csalódottsággal az ifjú versenyző. „Egyértelműen egy kicsit hátrányban voltunk az általános tempót illetően Maxhoz képest, az első két szektorban apránként lépett el, de látszólag sokkal több hibát elkövettek, mint mi.”
„Elszúrták a kerékcseréjüket, ami ritka tőlük, de egyértelműen nyomást helyeztünk rájuk, és elkezdtek szétcsúszni egy kicsit. Úgy éreztem, jó versenyt futottam, végig harcban voltam. Ezen a pályán nagyon könnyű volt hibázni, nehéz volt vezetni a szélirány változásai miatt, meg ilyenek.”
Norris hozzátette, úgy érzi, ő sportszerűen versenyzett, Verstappentől viszont nem ezt kapta vissza.
„Le vagyok sújtva igazából… Rengeteg kár keletkezett az autón, teljesen össze van törve, szóval kár érte… Az ember nyilván folytatni akarja ilyenkor, hiszen ha a bokszba hajtok, még szerezhetek pár pontot, de az autónak annyi volt… Nem tudom, mit mondjak még, megtettem, amit tudtam: fair módon és tisztelettudóan versenyeztem egy kiélezett küzdelemben, de nem ezt kaptam vissza.”
Amikor arról kérdezték, fog-e beszélni Verstappennel a történtekről, Norris így felelt: „Nem nekem kell beszélnem, neki kell mondania valamit… Én nem csináltam semmit, ő járt tilosban. Szóval neki kell mondania bármit is, nem nekem…”
Nyitókép: Tóth Zsombor